Ligakupa: Továbbjutás küszöbén a Vasas, a Vidi, a Mezőkövesd, sovány ETO előny
A második számú honi kupasorozatban már a hétvégén megkezdődtek a nyolcaddöntő küzdelmei, kedden a Vasas némi meglepetésre legyőzte a Puskás Akadémiát, szerdán a maradék három találkozón hazai sikerek születtek.

Kezdjük a keddi Vasas – Puskás meccsel. A felcsútiak nem tudták megszorítani az angyalföldieket, akik végig koncentráltan, és összeszedetten futballoztak. A tudósítások szerint Benczés Miklós együttese olyannyira gyengén futballozott, hogy helyzetben sem tudott kerülni az NB II. középmezőnyében vegetáló piros-kékek ellen. Egyedül Somodi Bence emelhető ki a PAFC-ból, hiszen, ha az utánpótlás-válogatott kapus nem véd több ízben is bravúrral, a Vasas már az odavágón eldönthette volna a továbbjutás kérdését, azonban így is kedvező helyzetbe kormányozta magát a kétgólos sikerével. Ami szembetűnő volt, hogy mindössze a fiatalok – Lorentz Márton, Berki István, Orbán Gáspár – próbált futballozni, igaz ez sokszor görcsössé tette a triót. Azonban ez a görcsösség olykor szabálytalanságokhoz vezetett Orbán esetében, így Benczés Miklós kénytelen volt lecserélni, nem úgy Fabiót és Farkas Norbertet, akik sorozatos fegyelmetlenségeik miatt idő előtt mehettek a zuhany alá. A Vasas végül Berecz és Remili góljaival megérdemelten nyerték meg a találkozót.
Vasas – Puskás Akadémia 2-0 (1-0)
Fáy utca, 500 néző, vezette: Radványi (Varga Zs., Márkus)
Vasas: Németh G. – Pál D., Görgényi, Grúz, Piller – Gál M. – Szedlár (Menyhárt A., a szünetben), Nagy T., Berecz, Remili – Ádám (Ferenczi I., 79.)
Puskás AFC: Somodi – Lorentz, Szekeres A., Apasztolopulosz, Farkas N. – Fabio, Orbán G. (Tóth I. B., a szünetben) – Denković (Hahn J., 76.), Bertus, Berki I. – Tischler (Spandler, 79.)
g.: Berecz (24.), Remili (78.)
kiállítva: Fabio (48., második sárga lappal), Farkas N. (75., második sárga lappal)

A szerdai találkozók közül a Videoton a Kaposvárt fogadta, és annak ellenére, hogy a Rákóczi szinte teljesen új kerettel vágott neki a tavasznak, igencsak megnehezítette a fehérváriak dolgát. Selymes Tibor együttese olykor szemre is tetszetős akciókkal igyekezett helyzetbe kerülni, ami időnként sikerült is, ám a befejezések rendre pontatlanra sikerültek. A Vidi futballistái lendületesen játszottak, és több ízben is csak a lövések pontatlansága okán nem sikerült előnybe kerülniük. A 24. percben azonban egy szépségdíjas góllal megtörték a kaposvári ellenállást. Nildo remekül adott be, Zé Luis pedig kissé háttal a kapunak fejelhetett, és a labda a lécet érintve vágódott a jobb alsóba. A legnagyobb vendégziccer Luca Dominic nevéhez fűzödik, aki kevéssel fejelt mellé. A második félidőben fokozta a nyomást a piros-kék csapat, ami végül újabb gólt eredményezett. Előbb azonban Arturo Álvarez kapufáját jegyezhettük fel. Húsz perccel a vége előtt Nildo és Lupeta játszott össze, előbbi lövését még védte Antal Botond, ám a kipattanóra már nem ért oda. A hajrában aztán Lupeta is feliratkozott a góllövők közé, így a Videoton magabiztos előnyt épített a remekül küzdő Kaposvár ellen.
Videoton – Kaposvár 3-0 (1-0)
Sóstói stadion, 1300 néző, vezette: Pintér Cs. (Erős G., Szalai D.)
Videoton: Calatayud – Brachi, Vinícius, Caneira, Mamadu – V. Gomes, F. Oliveira (Lupeta, 62.) – Álvarez (Sándor Gy., 79.), Haraszti Zs. (Kleinheisler, 79.), Nildo – Zé Luis
Kaposvár: Antal B. – Földes, Addo, I. Diallo (Albert Á., 60.), Hadaró – Kovács O., Thian – Bőle (Böjte P., 71.), Dominic (Horváth G., 81.), Murai – Ella
g.: Zé Luis (24.), Nildo (69.), Lupeta (88.)
A Debrecen megégett Győrben, ráadásul korábbi támadója okozta Kondás Elemér csapatának vesztét, hiszen Rudolf Gergely döntötte el a mérkőzés sorsát, ám ne szaladjunk ennyire előre. A Kisalföld beszámolója szerint jobbára a győriek irányították a játékot a forduló slágermeccsén. Az első játékrészben több ízben is veszélyt jelentettek a Loki kapujára az ETO futballistái, ám sem Trajković, sem Dudás, sem pedig Rudolf nem tudott betalálni. Fordulás után korán vezetést szerzett egy Bódi Ádám szabadrúgásával a vendégcsapat, de a győriek nem adták fel, és négy perccel később Dudás Ádám egalizált Völgyi beadása után. A DVSC-nek akadt helyzete, ám Bouadla csak a gólvonalon álló Svec-be lőtt kisodródva, a slusszpoént a zöld-fehérek szolgáltatták. Varga passzolt középre, Rudolf pedig előbb lekezelte a labdát, majd kilőtte a bal sarkot.
Győri ETO – DVSC-Teva 2-1 (0-0)
ETO Park, 1500 néző, vezette: Becséri D. (Ring Gy., Tóth V.)
Győr: Kamenár – Svec, Lipták, Lang, Völgyi – Mevoungou – Dudás (Burgos, 78.), Strestík, Trajković (Kronaveter, 62.), Andrić (Varga R., 57.) – Rudolf
DVSC: Verpecz – Króner M., Morozov, Szatmári Cs., Brković – Spitzmüller I., Se. Bouadla – Ferenczi J., Kovács Á. (Tisza T., 66.), Bódi (Vadnai, 89.) – Seydi
g.: Dudás (50.), Rudolf (83.) ill.: Bódi (47.)
A borsodi rangadón is a hazaiak örülhettek. A Mezőkövesd többek között a középhátvéd Fótyik Dominik duplájával verte a Diósgyőrt. Nem volt nagy iramú a találkozó, azonban a mintegy ezer diósgyőri szurkoló remek hangulatot teremtett a lelátón. A vezető gólra az első félidő derekáig kellett várni, amikor is egy keresztlabdát Hegedűs Csaba vágott a jobb alsóba, az egalizálás gyorsan jött Futács Márkó révén, aki tizenháromról lőtt Rados kapujába. A pihenőig mindkét oldalon akadt helyzet, ám ezek kimaradtak. Fordulás után negyedóra kellett Fótyik Dominiknak a gólhoz. A szlovákiai védő Bognár István szabadrúgása után fejelt a miskolciak hálójába, a hajrában pedig el is döntötte a meccset a hátvéd, miután lövése utat talált Rados mellett. Ezzel a sikerrel Véber György együttese került közel a továbbjutáshoz.
Mezőkövesd – Diósgyőr 3-1 (1-1)
Mezőkövesd, 3000 néző, vezette: Andó-Szabó (Kispál, Bozó)
Mezőkövesd: Horváth T. – Hegedűs Cs., Szalai V., Vermes, Fótyik – Velicky, Takács P. (Dobos, 62.), Bognár I., Melczer V. – Rajczi (Hegedűs D., 72.), Balajti (Menougong, 61.)
Diósgyőr: Rados – Eperjesi, Alves, Vadász V., Husić (Gohér, 61.) – Nikházi (Bacsa, a szünetben), Kostić, Barczi (Egerszegi, 75.), Gosztonyi – Futács, Batioja
g.: Hegedűs Cs. (24.), Fótyik (58., 88.) ill.: Futács (26.)
Korábbi eredmények:
Haladás – Ferencváros 0-0
Kecskemét – Pápa 1-5
Szigetszentmiklós – Szolnok 0-0
Pécs – Paks 1-1
Gavalovits Sándor