A nyári hazai rendezésű EB-re készül U19-es válogatottunk. A szakvezető, Pisont István szerint realitás a hatba kerülés, de álmuk, hogy dobogón végezzen a társaság, amellyel VB-re mehetnek majd.
Az U19-es válogatott mellett az U17-eseket is irányítja Pisont István átmenetileg, ám a nyári kontinenstornára készülő idősebbekkel kapcsolatban több tévhitet is eloszlatott a szövetségi edző a Digi Sport Reggeli Start című műsorában, aki hangsúlyozta, hogy ennek a mostani generációnak van egy háttértörténete is. „A mostani U19-es válogatottunk mögött négyéves ciklus áll. Felháborítanak az olyan nyilatkozatok és cikkek, amelyek a kiválasztást illetően azt állítják, hogy ebbe a keretbe 13 éves koruk óta nem lehetett bekerülni újaknak. Ez egy tévhit. Az sem úgy van ám, hogy ezen az Eb-döntőn csak azért leszünk ott, mert mi rendezzük, van ennek egy háttere, története, ehhez annyit: mintha nem akarnák elismerni, hogy a 95–96-osokból álló korosztályos csapat 12 nemzetközi meccséből tízet megnyert, két döntetlenje volt. Ez volt az első mintageneráció a kiválasztásnál, támadó stílusú, létező filozófiájú futballt játszik. Vannak az olaszhoz hasonló 0–6-os pofonok egy rosszabbul menedzselt évjáratnál, de a részsikerekre senki sem figyel – amikor például 5–2-re verjük az olaszokat. Both József olyan rendszert hagyott a magyar futballra, ami mindent visz: ebben nem tűnhet el játékos.” – fogalmazott a tréner. „A magyar akadémiákat átvilágító belga cég megállapította, hogy a klubok sajnos egyéves ciklusokra terveznek, nincs hosszú távú koncepció, amitől borzasztó eredménykényszerben vannak az edzők és a türelmes nevelés másodlagos. Ez nagyon megnehezíti a helyzetünket.” – tette hozzá Pisont.
A szakember kiemelte, hogy van egy realitás, és van egy merész álmuk. Azzal, hogy a kontinensviadalon hatba kerül a válogatott, kvalifikálná magát a 2015-ös U20-as világbajnokságra. „Minden lehetőséget megkaptunk az MLSZ-től, egy korszak zárul most le a nyári Eb-n, a folytatás akkor lehetséges, ha az első hatba kerülve vb-re mehetnénk. Ez realitás, ám mi ennél merészebb álmokat szövögetünk, amely akár dobogót is jelenthet. Ezek a játékosok javarészt már NB I-ben játszanak, meghatározóak a klubjaikban. A kulcsembereink? A középpályások, a támadósor, mindenki az: Németh Márió, Kalmár Zsolt, Varga Szabolcs, Nagy Dominik vagy Tóth Martin a fiatalabbak közül. Nálunk alapelv bátran a fiatalabbakhoz nyúlni: a nyári U19-es Eb-re készülő 1995-ös születésű válogatott keretben most nyolc olyan játékos van, akik alsóbb korosztályokból jönnek. Jó egyéniségek alkotják a csapatot, itt már nem lehet vakerálni, az Eb-n bizonyítani kell csapattá formálásban. Nagyon hálás vagyok a szövetségnek, hogy öt éve dolgozhatok a fiatalokkal, imádom, szívesen folytatnám is, de ez persze az eredmények függvénye is lesz.” – mutatott rá Pisont a lehetőségekre, és emelt ki néhány játékost.
Gavalovits Sándor