Rangadót játszottak a másodosztályú bajnokság nyitó fordulójában. A listavezető Nyíregyháza a második helyen álló Dunaújvároshoz látogatott, és elvitte a három pontot.
A forduló előtt a Nyíregyháza a hárompontos előnnyel állt a piros-fehérek előtt, és a hazaiak fogadkoztak, hogy behozzák ezt, ám végül nem sikerült. A mérkőzést a hazaiak kezdték aktívan, az első percekben több ízben is veszélyt teremtettek a vendégkapu előtt. Rögtön az első percben egy Villám Balázs próbálkozást kellett hatástalanítania Balogh Jánosnak. A folytatásban is inkább az újvárosiak akarata érvényesült, az első vendéglehetőség Sándor István révén adódott egy alig fölé szálló szabadrúgás képében. Fél óra játék után aztán Böőr unta meg a tehetetlenséget, és tekeréséért bizony kapaszkodnia kellett Baloghnak. A szünet előtt újabb hazai lehetőségek, de előbb Böőr mellé lőtt egy szabadrúgást, majd a félpálya közeléből felívelt labdánál jött ki rosszul Balogh, szerencséjére azonban nem volt a közelben Dunaújváros játékos, így a védők fel tudtak szabadítani.
A második félidő elején tizenegyest reklamáltak az újvárosiak, miután Thiago elesett védője szorításában, ám a játékvezető továbbot intett. Közel negyedóra játék után Bajzát megszerezte a vezetést a vendégeknek. A támadó Rezes félpályás indításával lépett ki, és az ötös sarkáról bombázott a jobb alsóba. Négy perccel később Petneházi egyenlíthetett volna, ám szabadrúgása alig ment mellé. A folytatásban továbbra is a hazaiak próbálkoztak, ám Baloghon ezen a délutánon nem tudtak kifogni, így a nyírségiek hat pontra növelték előnyüket a táblázat élén.
Dunaújváros PASE–Nyíregyháza 0–1 (0–0)
Dunaújváros. V: Szabó Zs. (Butkai, Kovács II.)
Dunaújváros PASE: Milinte – Villám, Burucz, Farkas V., Csehi T. – Sárközi, Petneházi – Böőr, Thiago (Ato, 67.), Godslove – Urbin. Vezetőedző: Dobos Barna
Nyíregyháza: Balogh J. – Szokol, Rubus, Gengeliczki, Törtei – Csordás, Ulvicki (Huszák T., 74.) – Sándor I., Kákonyi, Rezes – Bajzát (Szilágyi, 92.). Vezetőedző: Lucsánszky Tamás
Gólszerző: Bajzát (58.)
Gavalovits Sándor