A forduló egyik rangadóját a Puskás stadionban játszották, és kiegyenlített első félidő után Fradi fölényben telt a második, a hajrában háromszor is villant a piros. Thomas Doll mind a négy új igazolását bevetette kezdőként.
Mindkét edző alaposan felkészítette csapatát az ellenfélből, ez pedig rányomta bélyegét az első félidőre, ami leginkább a Győrről szólt. A találkozó ötödik percében a játékvezető jelezte, hogy zavaró a két együttes öltözéke, ugyanis a Ferencváros zöld-fehér felsőben, a Győr pedig tiszte fehér mezben lépett pályára, így a szünetben a hazaiak feketébe öltöztek. Igaz az első félóra nem bővelkedett eseményekben, az első igazi ziccerre a harmincharmadik percig kellett várni, amikor is Völgyi beadását Strestík alig fejelte mellé. Egy perccel később Dudás egy az egyben lépett ki Dibusszal szemben, ám a Pécsről érkező kapus reflexszel belekapott a labdába, így szögletre vágódott. A félidő hajráját a Fradi kezdte nagy elánnal, és helyzetekkel. Laczkó belőtt labdájával Jenner fordult be, de lövése fölé ment, majd egy szöglet után Laczkó beadását Pavlovic fejelte fölé.
A szünetben Thomas Doll kettőt is cserélt, bejött Somalia és Leonardo, Ugrai és Busai helyére, rögtön attraktívabbá vált a hazaiak futballja, de az ETO védelme állta a rohamokat. Leonardo szinte azonnal próbára tette Kamenárt, a szlovák kapus azonban a helyén volt. Horváth Ferenc a hazai rohamokra érdekes cserével reagált. Varga Roland érkezett Andric helyett. Aztán Böde lőtt Somalia visszafejelt labdájából, azonban az egyik győri védő könyökén irányt változtatott, nem lett volna meglepetés, ha ekkor megkapja a jogos tizenegyest a Ferencváros, ám Solymosi tovább engedte a játékot. Majd Somalia lövése kerülte el a vendégkaput. Az utolsó huszonöt perc egyértelműen a fővárosiakról szólt, annak ellenére, hogy Völgyi egy szabadrúgását követően Kamber kis híján térddel bevette Dibusz kapuját, mégis a hazaiak szereztek vezetést Leonardo révén. A brazil támadó Somaliától kapott remek labdát, amelyet remekül tekert a jobb alsóba. Bő negyedórával a vége előtt eldönthette volna a meccset a Fradi, ám Böde lökéséért megadott büntetőt a sértett kihagyta, azt is lehetne mondani, hogy Kamenár remekül védte. A büntető előtt Svec-et kiállította Solymosi. Ezt követően azonban a Fradi kapta a gólt. Rudolf kényszerítőzött Mevoungouval, a visszakapott labdát középre lőtte, a berobbanó Varga pedig besodorta az egalizálást jelentő találatot. A ráadás perceiben előbb Kamenár védett kétszer is nagy bravúrral, majd jött egy vitatott szituáció. Lipták és Pavlovic egy szabadrúgásnál összeakadt, mire a győri védő vélhetően odaütött a horvát légiósnak, aki elterült. A játékvezető második sárgával kiállította Pavlovicot, Liptákot pedig azonnali pirossal küldte ki. Levonulás közben pedig még kakaskodás is kialakult, de végül lenyugodtak a kedélyek, és igazságosnak mondható döntetlennel ért véget izgalmas második játékrész után a rangadó.
Ferencváros – Győr 1-1 (0-0)
Puskás stadion, 11. 228 néző, vezette: Solymosi Péter (Kispál Róbert, Horváth Róbert – Lémon Oszkár – Bognár Tamás, Fábián Mihály)
Ferencváros: Dibusz – Besic, Mateos, Pavlovic, Bönig – Gyömbér – Jenner, Busai (Somalia, a szünetben), Laczkó (Cukic, 69.) – Böde, Ugrai (Leonardo, a szünetben)
Győr: Kamenár – Svec, Lang, Lipták, Völgyi – Kamber – Dudás (L. Martínez, 69.), Strestík (Mevoungou, 62.), Kalmár Zs., Andric (Varga R., 56.) – Rudolf
g.: Leonardo (74.) ill.: Varga R. (87.)
s.: Besic (22.), Ugrai (43.), Pavlovic (47.), Leonardo (90+1.) ill.: Völgyi (24.), Kalmár (53.), Lang (82.)
kiállítva: Pavlovic (90+3., második sárgalappal) ill.: Svec (83.), Lipták (90+3.)
Gavalovits Sándor