OTP Bank Liga: Nem bírta kihasználni emberelőnyét a Loki
Egy teljes félidőt emberelőnyben játszhatott a Loki, ám Abdouraman kiállítását nem tudta kamatoztatni a listavezető. A miskolciak megérdemelték végül az egy pontot.

Mindkét edző kezdőbe jelölt egy-egy friss szerzeményt, ami talán a Lokinak sikerült jobban, ugyanis a szlovén Mihelic majdnem gólt szerzett, míg a hazaiaknál Grumic inkább csak a mezőnyben tudott küzdeni, a kapu előtt veszélytelen maradt. A találkozó előtt megható élőképpel emlékeztek a hazaiak a közelmúltban elhunyt Rakaczki Bencére. A miskolciak fiatal kapusa decemberben hunyt el hosszú, súlyos betegség után. A kezdőrúgás előtt visszavonultatták Rakaczki Bence mezét, így a jövőben senki sem viselheti a 13-as számú dresszt. Maga a mérkőzés remekül indult. Az első negyedórában mindkét együttes a támadásokra helyezte a hangsúlyt. Az első igazi helyzetet Rene Mihelic szabadrúgása jelentette, Rajicnak nagyot kellett védenie a jobb felső sarok elől. Hogy aztán Abdouraman elkövesse első fegyelmezetlenséget, aminek később nagy ára lett. A Loki Kulcsár remek egyéni alakítása révén megszerezte a vezetést. Volas a beadást kapásból bepörgette a kapufa mellé. Egy perccel később Gohér bedobását lekészítette magának, és Novakovic lábai között a kapuba passzírozta. Abdouraman a mezőnyben nagyot játszott, ám a szabálytalanságok miatt végül a szünet előtt nem sokkal lerántotta Kulcsárt, Vad II. pedig második sárgával kiállította.
A második játékrészben a hajdúságiak abszolút fölényben voltak, igaz a betömörülő védelemmel szemben már nem nagyon tudtak helyzetbe kerülni, így inkább a távoli lövésekkel operáltak, ez pedig nem hozott eredményt. A Diósgyőr ezzel szemben a kontráikban rendre veszélyt teremtettek. A hajrára teljesen szétszabdalt játék alakult ki. Ide-oda rúgták a labdát, a Lokinak ez nem ízlett. A végén megérdemelte az egy pontot a Diósgyőr. A listavezető is döntetlent játszott tehát, így az első hat helyezett egyaránt csak egy pontot szerzett.
Diósgyőr – Debrecen 1-1 (1-1)
Miskolc, 10.000 néző, vezette: Vad II István (Erős Gábor, Varga Gábor – L. Tóth Lajos – Iványi Zoltán – Takács János)
DVTK: Rajic – Gohér, Kostic (Nikházi, 90+2.), Vadász V., Kádár – Abdouraman, Elek – Eperjesi, Bacsa (Gosztonyi, 72.), Futács – Grumic (Marjanovic, 53.)
DVSC: Novakovic – Lázár P., Máté P., Mészáros, Korhut – Zsidai (Bódi, 76.), Ludánszki – Kulcsár T., Mihelic, Szakály P. – Volas (Sidibe, 68.)
g.: Futács (16.) ill.: Volas (15.)
s.: Abdouraman (12.), Vadász V. (85.), Rajic (88.) ill.: Kulcsár T. (38.), Lázár P. (39.)
kiállítva: Abdouraman (45+1., második sárgával)
Gavalovits Sándor