La Liga: Barca gála Messi vezetésével a Camp Nouban – Videó
A Barca nem akar lemaradni a fővárosi csapatoktól. A katalánok az elmúlt heti Valladolid elleni fiaskó után újra magukra találtak a bajnokságban; mi több parádés játékkal, a triplázó Lionel Messi vezetésével 7:-0ra kiütötték az Osasunát a Camp Nouban.

A Camp Nouban remekül kezdett az Osasuna. A találkozó első komoly helyzetei a vendégek előtt adódtak, a pamplónaiak egy érvénytelenített találatig is eljutottak. Bő negyedóra után aztán varázsütésre megváltozott minden…
A 18. minutumban Lionel Messi megkezdte a gólgyártást; az argentin klasszis aztán meg sem állt a mesterhármasig, ám a társak is kivették részüket a gólzuhatagból – Sánchez, Iniesta, Tello és Pedro volt még eredményes. A katalánok gólja szebbnél-szebbre sikeredtek, ám sokmindent lemond az Osasuna védekezéséről, hogy a vége felé már-már a kispályás fociban látható akciókat vezettek a hazaiak.
Messi egyéb iránt triplájával már 371 gólt szerzett a Barca színeiben, így ezen mutatóban a klub ökörranglistájának élére is ugrott. Hol van még a vége…
A Barca remek hetet zárt, túljutott a Manchester City együttesén a BL-ben, most pedig átgázolt az Osasunán. Kellettek is az önbizalomnövelő eredmények Barcelonában a jövő heti csúcsrangadó, az El Clásico előtt!
A találkozó összefoglalója:
Barcelona – Osasuna 7:0
Gólszerzők: Messi 18., 63., 88., A. Sánchez 22., Iniesta 34., Tello 78., Pedro 91.)
Korábban:
Elche – Betis 0:0