Portugál utánpótlás-válogatott védővel erősíthet a Schalke
Portugál sajtóinformációk szerint a „királykékeknél” folytathatja a pályafutását az anyagi gondokkal küzdő Sporting Lisszabon jobbhátvédje, Cedric Soares.

A 22 esztendős, gelsenkircheni születésű játékos hét esztendős kora óta tagja a Sporting családjának, s gyerekkora óta végigjárta a szamárlétrát a portugál utánpótlás-válogatottaknál is – a felnőtt válogatottbeli bemutatkozás azonban várat még magára. A stabil, megbízható játékával talán egyszer ezt a szintet is elérheti, hiszen az idei szezonban alapembere csapatának: huszonnégy mérkőzésen jutott szóhoz és egy-egy gól és gólpassz került a neve mellé, ráadásul csapata jelenleg a második helyet foglalja el a tabellán, az éllovas Benficától hétpontos hátrányban.
Nem kizárt azonban, hogy erősebb együttesben szerepelhet a jövőben a mindössze 169 cm magas védő, hiszen az immár harmadik helyen álló Schalke vezetősége szívesen látná a soraiban.
Budai Levente