Három találkozót rendeztek a Ligakupában kedd délután. Érdekesség, hogy egyiken sem sikerült a győztes gól megszerzése.
Az eredetileg továbbjutó Vasas helyett a Puskás Akadémiával meccselt a Debrecen, miután az angyalföldiek Görgényi Dávid jogosulatlan szereplése miatt végül elvesztették a párharcot a zöld asztal mellett. Nem indult rosszul a találkozó a Loki számára, ám támadásaik esetlegessége miatt nem tudtak korán előnybe kerülni. Ám alig túl az első félidő derekán Tisza Tibor góljával mégis megszerezte a vezetést Kondás Elemér csapata, amely kimondva kimondatlanul a végső sikerre tör ebben a sorozatban is. Fordulás után rögvest egalizált a PAFC. Gallardo lőhetett, de beleért a próbálkozásba Lencse László, és ez megzavarta Verpecz Istvánt. Ezzel ki is alakult a végeredmény, amely némiképp a Puskás Akadémiának jelent előnyt, miután fontos idegenbeli találatot szerzett.
DVSC-Teva – Puskás Akadémia 1–1 (1-0)
Debrecen, 1000 néző. V.: Vad II I. (Bozó Z., Király K.).
Debrecen: Verpecz – Bernát, Króner, Ludánszki, Vadnai – Bódi (Dombi, 61.), Brkovic, Spitzmüller, Ferenczi J. (Kovács Á., 77.) – Sidibe (Seydi, a szünetben), Tisza.
PFLA: Somodi – Lorentz, Vaszicsku, Fábio, Farkas N. –Tóth II. B., Orbán (Szakály D., 57.) – Gallardo (Tóth L., 79.), Czvitkovics, Bertus – Lencse.
Gólszerző: Tisza (26.), ill. Lencse (50.)
A Pécs megizzasztotta a Videotont, hiszen a tavasszal a Magyar Kupa vereség ellenére elismerésre méltó szereplést tudhat magáénak a baranyai alakulat. A bajnokságban eddig három meccsen hét pontot szereztek Wittrédi Dávidék, míg a fehérváriak mindössze két pontot kapart össze. Az egyiket éppen a Pécs ellen még március 1-én. A mostani találkozón a fehérváriak kölcsönjátékosa, Milan Peric szerzett vezetést a PMFC-nek, igaz előtte nem sokkal kihagyott egy büntetőt, amelyet Vinícius szabálytalansága előzött meg. Ezúttal Tujvelt nem csapta be megérzése. A Videoton legnagyobb lehetősége Arturo Álvarez előtt adódott, de Helesfay Donát bravúrral akadályozta meg a gólt. A piros-kékek egyórányi játék után tudták feltörni a pécsi védelmet, amikor is Nikolics és Álvarez összjátéka végén a magyar válogatott támadója lőtt a kapuba. A folytatásban a Videoton játszott fölényben, ámde további gólt/gólokat már nem tudtak szerezni, így a döntés a visszavágóra marad.
Pécs – Videoton 1-1 (1-0)
Pécs, 1000 néző, V.: Iványi (Ring Gy., Buzás B.)
PMFC: Helesfay – Erdős S., Gajág G., Balogh B., Lantos L. – Turi T., Manjrekar, Városi, Zsdrál, Rácz F. (Bailo D., 71.) – Peric (Gránicz, 76.)
Videoton: Tujvel – Brachi, Vinícius, Mamadou (Hudák M., 57.), Tar Zs. – F. Oliveira (Paraiba, 77.), V. Gomes, Álvarez, Lupeta (Zé Luis, 63.) – Nikolics, Nildo
Gólszerző: Peric (34.) ill.: Nikolics (61.)
Hazai közönsége előtt nem tudott élni esélyével a Diósgyőr, pedig papíron gyengébb ellenfelet fogott ki Tomiszlav Szivics együttese a Szigetszentmiklós személyében. Az NB II-ben vitézkedő vendégek szereztek vezetést Takács révén, és ez is maradt a szünetig. A második játékrészben előbb egalizált a vendéglátó, majd a vezetést is átvette, de megőrizni nem tudta előnyét a borsodi alakulat, mert a hajrában az SZTK-Erima egyenlített.
DVTK – SZTK-Erima 2-2 (0-1)
Miskolc, 1000 néző, V.: Erdős J. (ifj. Kormányos G., Szalai D.)
DVTK: Rados – Alves, Husic, Kádár, Abdouraman (Gosztonyi, a szünetben) – Nikházi, Egerszegi (Kostic, a szünetben), Marjanovic (Grumic, 85.), Bacsa – Futács, Batioja
SZTK: Sánta A. – Csikortás, I. Jakovljevic, Deutsch B., Pollák – Kvekveskiri, Zsivóczky N. (Kollega, a szünetben), Takács T. (Fekete Á., 87.) – Barna Zs., Majoros (Khous, 70.)
Gólszerző: Sánta (62., öngól), Bacsa (85.) ill.: Takács T. (23.), Khous (90+1.)
Szerdán (03. 19.) Ferencváros – Lombard Pápa
Visszavágók április 1-én.
Gavalovits Sándor