Ligakupa: Felnégyelte a Pápát a Fradi
Nem sok kérdőjelet hagyott Thomas Doll együttese a visszavágóra, miután a Lombardot négy góllal küldte haza a Ferencváros.

Tíz perc elég volt a zöld-fehéreknek, hogy lényegében eldöntsék a párharc első összecsapását a Pápa ellen. Ugrai Roland ugyanis előbb az ötödik percben büntetőből szerzett vezetést, miután Venczel Zoltán buktatta Somaliát, majd négy perccel később egy rossz labdájára csapott le Ugrai, és duplázta meg a fórt. A két gól alaposan rányomta bélyegét a meccsre, ugyanis a Ferencváros nemhogy továbbtámadott volna, elérte a Lombard szintjét, így az amúgy sem eget verdeső színvonal még inkább lecsökkent. Az első félidő hajrájáig kellett várni az újabb hazai próbálkozásokra, de Hidvégi Sándor és Julian Jenner is pontatlanul célzott. Fordulás után a cseréknek köszönhetően érezhetően a Ferencváros akarata érvényesült, főleg Leonardo volt ismét elemében. A brazil előbb Jennernek, majd a hajrában Holman Dávidnak adott gólpasszt. A Lombard meg sem közelítette a Kecskemét elleni párharc alatt látott formáját, így megérdemelt Fradi siker született, amivel lényegében a címvédő már az elődöntőben érezheti magát.
Ferencváros – Lombard Pápa 4–0 (2–0)
Puskás Ferenc Stadion. Vezette: Fábián (Viszokai, Varga Zs.)
FTC: Jova – Besic, Pavlovic, Mateos (Busai, 59.), Hidvégi – Csukics, Gyömbér (Józsi, a szünetben) – Somália (Leonardo, a szünetben), Holman, Jenner – Ugrai. Vezetőedző: Thomas Doll
Lombard: Markek – Venczel, Jagodics B., Struhár (Csizmadia, 62.), Németh M. (Présinger, a szünetben) – Tóth G. (Nagy T., 67.) – Király B., Kulcsár K., Baldauf, Horváth R. – Eszlátyi. Vezetőedző: Tóth Bálint
Gólszerzők: Ugrai (5., 10. – az elsőt 11-esből), Jenner (61.), Holman (84.)
Keddi eredmények:
Diósgyőr – SZTK-Erima 2-2
Debrecen – Puskás Akadémia 1-1
Pécs – Videoton 1-1
Visszavágók április 1-én.
Gavalovits Sándor