Hatalmas pofonba szaladt bele a BME Docler Akadémia és csapata a 12. fordulóban. Az ELTE-BEAC nyeretlenségi sorozata már három mérkőzésre nyúlik vissza, a TF ismét botlott, míg a Pázmány simán hozta az alsóházi rangadót.
Utolsó utáni pillanatban egyenlített a TF
Nem úgy tűnt, hogy pontokat veszít ezen a mérkőzésen az éllovas TF, hiszen hatalmas lendülettel és lehengerlő játékkal már a mérkőzés elején gyorsan kétgólos előnyre tettek szert. Ezt követően az ELTE ÁJK éledezni kezdett, de Pálffy László szépítésére nem sokkal később Szopkó Roland válaszolt kis büntetőből így megnyugtató előnnyel fordulhatott az éllovas gárda. Ámde a második félidő legelején két alkalommal is betalált az ELTE, hirtelen eltűnt az előny. A 37. percben pedig jött az igazi csattanó! Egy kemény párharcot követően az egyik TF játékos partvonal mögé kerül, az elöl szabadon maradt Deák Milán pedig könyörtelenül kihasználta a kínálkozó lehetőséget. Fordított az ELTE, 3:4. 20 másodperc sem telt el, mikor szabadrúgáshoz jutottak a tesisek, amit Heller Máté végezte el, de még hogyan. Zseniálisan vette észre, hogy a sorfal rosszul lett felállítva, így nagyon okosan laposan a rövid sarokba passzolt. 5 perccel később Akay Bence kapujánál volt hatalmas kavarodás, és kitudja hogyan, de a labda a hálóban kötött ki, megint átvette a vezetést az ELTE ÁJK. Ahogy már korábban írtuk, rengeteg szabálytalanság tarkította a meccset, amiből főként a TF profitált, hiszen az utolsó percekben két kis büntetőhöz jutottak, ám mindkét alkalommal hibáztak. Hatalmas meglepetés kapujában állt az ELTE jogászválogatottja, azonban a játékosok fejben és lábakban is egyre jobban fáradtak, ami egyre több szabálytalanságban ütközött ki. Öt másodperccel a vége előtt egy ártalmatlan szituációban az egyik jogásznövendék teljesen feleslegesen rácsúszott a labdát birtokló játékosra, a játékvezető pedig a meccsen negyedszerre is a kisbüntető pontra mutatott. Az idő közben lejárt, így időn túli büntető következett, amit Szopkó Roland kíméletlenül a léc alá bevert, ezzel pontot mentve az éllovasnak.
Póta Balázs, TFSE Futsal vezetőedző: „Kíváncsi voltam a találkozó előtt, hogy a múlthetén elszenvedett vereség után hogy fog muzsikálni a csapatunk, de azt kell, hogy mondjam a mutatott játékkal különösebb gond nem volt, viszont a hozzáállással már annál inkább. Egy agyonnyert meccset kellett emiatt a végén döntetlenre mentenünk! Haragszom magunkra és remélem, hogy minél gyorsabban visszatalálunk a helyes útra!”
Álomjátékot mutatott be az Óbudai Egyetem
Harmadik Óbudai Egyetem fogadta a második BME Docler Akadémia csapatát. Mindkét együttes jó formában érkezett a mérkőzésre, ennek ellenére az esélyesek a Műszaki egyetem növendékei voltak, mivel az egy héttel korábban TF felett aratott győzelmük hatalmas lendületet adhatott a csapatnak. Legalább is ezt vártuk. A pályán pont az ellenkezője történt. Az Óbudaiak letámadtak és egymás után alakították ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket, amelyekből kettőt értékesítettek is Zsilák Tamás és Gergály Gyula révén. Ez után olyan dolog történt, ami már megszokott a harmadik kerületiektől. Gyorsan megszerzett kétgólos előny, majd jön a szokásos 10 percnyi szieszta, amikor is rendszerint sikeresen felhozzák az ellenfelet. Ez most sem történt másképp, mindössze 5 perc alatt fordított a BME Tímár Máté(hatalmas gólt akasztott) és Fábián Gábor közreműködésével. Fordítást követően felébredt Hoffer Csaba által vezényelt gárda és ismét elkezdtek játszani. 22. percben jött az egalizálás Rozmann Roland révén, igaz, hatalmas mázlival került elé a labda. Pár másodperccel a félidő vége előtt egy labdaszerzést követően Appl Kristóf indult meg saját kapujától, majd 11 méterről kilőtte a rövid sarkot. A csapatok 4:3-s Óbudai vezetéssel fordultak. A Második félidő első percében eljött az a pillanat, amiért érdemes ezt a játékot játszani. BME labdavesztést követően csodálatos egyérintős játékot produkált az OE, majd a támadás végén Appl Kristóf helyezett laposan a Zemcov Péter kapujába. Csodaszép gól volt. A műszakisok a végére átálltak 5 a 4 elleni játékra, amelyet kiválóan védekezett le az Óbuda, sőt még kétszer az üres kapuba is betaláltak, így kialakítva a meglepő 7:3-s végeredményt. Az Óbudai Egyetem eddigi legjobb játékát bemutatva megérdemelten nyerte meg a meccset, de a BME-nek is kijár az elismerés, hiszen zsinórban 9 mérkőzést vívtak meg vereség nélkül, sőt ebből 8-at meg is nyertek.
Hoffer Csaba, Óbudai Egyetem csapatvezető: „Jó játékkal és szép gólokkal a bajnokság egyik legjobb csapata ellen tudtunk nyerni. Gratulálok a csapatomnak, hiszen nagyon motiváltan és taktikusan futsaloztunk az egész meccs folyamán. Ezzel a sikerrel megnyílt az út a bajnoki cím felé!!”
Ismét bizonyították a Farkasok, hogy ott a helyük a dobogón
Remek formában várhatta a BKF Farkasok csapata az ELTE-BEAC együttese elleni rangadót. A Farkasok két győztes meccs után tovább szerették volna folytatni sorozatukat, az ELTE pedig javítani szeretett volna, hiszen az előző fordulókban két szoros mérkőzésen szenvedtek vereséget az éllovas TF-től és a második helyen tanyázó Óbudai Egyetemtől. Ahogy várható volt, egyik fél sem mert kinyílni, kevés kockázatot vállaltak a csapatok. Némileg kezdeményezőbbek voltak a Farkasok, azonban igazi helyzetet csak egyéni hibák után tudtak kialakítani. A mérkőzés első találata is így született. A 12. percben Bata Árpád csapott le egy röviden hátrapasszolt labdára, a kapus mellett szépen elhúzta, majd az üres kapuba gurított. A gól nagyon jót tett a mérkőzésnek. Az ELTE egyre több akciót vezetett, több rizikót vállalt, így a BKF előtt is egyre több kontralehetőség kínálkozott. Míg az egyik oldalon kimaradtak a helyzetek, addig a másik oldal kíméletlenül büntetett. A félidő előtt két kontratámadásból Bagó Balázs és Sima Péter révén még kétszer betaláltak a Farkasok, 3:0 ás állással fordultak a csapatok. A második félidőben ugyan ott folytatták ahol az elsőt abbahagyták. Az ELTE támadott, a BKF kontrákból gólt lőtt. 5:0-s állásnál időt kértek vendégek és átálltak az 5 a 4 elleni játékra. Ekkor még 16 perc volt hátra és már láttunk tőlük fantasztikus fordításokat. Azonban ezen a mérkőzésen a BKF rendkívül fegyelmezetten védekezett, majd az ellenfél két rossz passzát követően újabb gólokat szereztek. A mérkőzés legvégén még Demeter Dávid révén összejött a becsületgól, amely egy szépen kipasszolt 5 a 4 elleni játékból született.
Lengyel Béla, BKF Farkasok KSE-Vári Group vezetőedző: „Két viszonylag könnyebb ellenfelünk után, tudtuk az ELTE csapata nem lesz séta galopp, de a srácok kezdik azt játszani, amit kérek és amit tudnak. A védekezésünkön még van mit javítani, de reméljük az is jó lesz jövő héten a BME ellen!”
Kapaszkodik a Pázmány
Mindkét csapat két súlyos vereséget követően szeretett volna javítani ezen a mérkőzésen, azonban ez csak az egyik csapatnak sikerülhetett, ami nem is volt túl sokáig kérdéses, hogy melyik csapatnak fog összejönni. Az összecsapás első félidő derekáig a kapusoké volt a főszerep, Bálizs Gergő Zsolt és Tungli Kristóf is több nagy bravúrt bemutatott. A gólcsendet Pulay Vince törte meg a 13. perben. A 23. minutumban Maruzs Bence András rendkívül szemfüles szabadrúgás góljával megduplázta előnyét a Pázmány. Fordulást követően a 31. percben Pulay Vince kétszer is betalált (mesterhármast ért el), amellyel végleg eldöntötte a mérkőzést. A forduló gólját a három perccel később a jogászhallgatók csapatkapitánya Daybis Mohamed szerezte 15 méterről. Bődületes nagy bomba gól volt. Egy, illetve két perc múlva még Pápai Patrik is betalált, amivel kialakította a 7:0-s végeredményt.
Tóth Máté, JTE Pázmány csapatvezető: „Mindig a kötelező győzelem a legnehezebb. Nagyon lassan pörögtünk fel, igazából csak a második félidő elején-közepén játszottunk jól. Az ellenfél sok veszélyes támadást vezetett, többször csak a szerencsének köszönhettük, hogy megúsztuk kapott gól nélkül. Elégedetlenek persze nem vagyunk, bizakodva várjuk a folytatást.”
FociClub.hu 12. forduló álomcsapata: Hortobágyi Gergely (ELTE-BEAC ÁJK) – Pulay Vince (JTE Pázmány), Pálffy László (ELTE-BEAC ÁJK), Appl Kristóf (Óbudai Egyetem), Bata Árpád (BKF Farkasok KSE-Vári Group)
Eredmények
TFSE Futsal – ELTE-BEAC ÁJK 5:5 (3:1)
Gólszerzők: Heller Máté (12., 37.), Szopkó Roland (20., 50.), Örkényi Bence (10.) – Pálffy László (16.), Kelemen Tibor (27.), Nyitrai Tibor (29.), Deák Milán (37.), Sokolowski András (42.)
Óbudai Egyetem KFSC – BME Docler Akadémia 7:3 (4:3)
Gólszerzők: Zsilák Tamás (7., 47.), Rozmann Roland (22., 46.), Appl Kristóf (25., 26.), Gergály Gyula (9.) – Tímár Máté (11.), Fábián Gábor (15., 16.)
BKF Farkasok KSE-Vári Group – ELTE-BEAC 7:1 (3:0)
Gólszerzők: Bata Árpád (12., 44., 46.), Bagó Balázs (22., 28., 38.), Sima Péter (25.) – Demeter Dávid (48.)
JTE Pázmány – KRE Főnixek ÁJK 7:0 (2:0)
Gólszerzők: Pulay Vince (13., 31., 31.), Pápai Patrik (35., 36.), Maruzs Bence András (23.), Daybis Mohamed (34.)
Darázs Tamás