Site icon Fociclub

Fegyelmik: Kabát Péter nem érti miért a két meccs

Kedden ülésezett az MLSZ fegyelmi bizottsága, hogy az elmúlt hétvégi fordulókban történteket elbírálják.

Kedden ülésezett az MLSZ fegyelmi bizottsága, hogy az elmúlt hétvégi fordulókban történteket elbírálják. Nos, volt egy büntetés, amely az érintettet erősen lesújtotta. Jelesül Kabát Péterről van szó, aki a DVTK ellen ugyan nem kapott semmilyen lapot, a FEB végül két mérkőzésre eltiltotta.

Emiatt a mozdulat miatt lemarad a derbiről Kabát Péter.

Mindenekelőtt érdemes szemezgetni az MLSZ honlapján megjelentekből, hiszen a Pécs ellen kiállított Rodenbücher István fellebbezett a döntés ellen, miszerint három bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott. A FEB helybenhagyta a határozatot: „Rodenbücher esetében a FB nem látta bizonyítottnak az MTK játékosa által képviselt álláspontot, és mivel korábban, a televíziós felvételek alapján nem lehetett egyértelműen megállapítani, hogy történt-e szándékos ütés a részéről, ezért a játékvezetői jelentés alapján, a FB a korábban kiszabott három mérkőzésre szóló eltiltást érvényben tartotta.” – szól a szövetség álláspontja.

Szintén érdekes lehet a Videoton védőjének, Paulo Viníciusnak az ügye. A hátvéd eltiltását tárgyalás megtartása után mindössze egyetlen mérkőzésre mérsékelték az eredetileg kiszabott kettő helyett.

A hétvégén történt kiállítások illetve egy televíziós visszajátszások alapján történt elemzés után meghozott ítéletek: Kabát Péter két bajnokira szóló eltiltást kapott, így kénytelen kihagyni a Ferencváros elleni Derbit is. „A Fegyelmi Bizottság elnöke által elrendelt eljárásban, a mérkőzésről készült felvétel megtekintését és a játékvezetői jelentés kiegészítését figyelembe véve, az FB Kabát Pétert az Újpest FC játékosát két mérkőzésre eltiltotta. Az Újpest FC-Diósgyőr mérkőzés 75. percében Kabát Péter hátulról beletalpalt a diósgyőri Lazar Marjanovics térdhajlatába. A mérkőzés közben a játékvezető nem vette észre a durva szabálytalanságot, ezért nem állította ki Kabát Pétert, de az FB a mérkőzésről készült felvételek alapján és a játékvezető kiegészítő jelentése alapján bizonyítottnak találta, hogy az Újpest játékosa veszélyeztette ellenfele testi épségét, ezért döntött a kétmeccses eltiltás mellett.” – áll az MLSZ verdiktjében.

A játékos nem érti a döntés súlyosságát: „Nagyon lesújtott a hír, hiszen eltiltásra sem gondoltam, nemhogy két meccsre. Nem akartam, nem is okoztam sérülést, bár ez egy nagyon rossz ütemű, valóban csúnya belépő volt részemről. Hál’ Isten azonban nem lett belőle sérülés, már ott azonnal vagy háromszor bocsánatot kértem a diósgyőri játékostól, aki mondta, hogy megbocsát, és tudta is folytatni a játékot. Elsőre azt hittem, hogy egy sárga lapot azért kapok érte, de meglepett, hogy végül elmaradt. Ezek után kaptam két meccsre szóló eltiltást, őszintén meg vagyok döbbenve. Több éve nem voltam kiállítva, sárgám is tudtommal három van a szezonban, nem sorolhatnak a durva játékosok közé. Minden bizonnyal fellebbezünk a döntés ellen.” – fogalmazott az Újpest csapatkapitánya a Nemzeti Sportnak.

Kabáton kívül Vermes Krisztián és Futács Márkó 1-1 meccset kapott.

Ugyanakkor a pénzbüntetések is napirenden voltak. Nos, a FEB elég meglepő döntést hozott az MTK – Ferencváros örökrangadó után a zöld-fehérekre kiszabott 500 ezer forintos bírsággal kapcsolatban. A IX. kerületieknek 50.000 forintot kell befizetniük a szövetség kasszájába. „A Ferencváros az MTK elleni mérkőzés után a klubra kirótt 500 ezer forintos büntetés ellen élt jogorvoslattal, melynek során a FB a korábbi döntését megváltoztatva, 50 ezer forintra mérsékelte a befizetendő büntetést. A Ferencváros vitatta, hogy objektív felelőssége volna a Hungária körúti mérkőzésen a ferencvárosi szektorban helyet foglaló szurkolók magatartásáért. A döntés nem jogerős, mert a Fegyelmi Fellebbviteli Testület elnöke jelezte, hogy az ügyet a fellebbezésre lehetőséget biztosító 15 napos határidőn belül megvizsgálja.” – tudatta a grémium közleménye.

A Női bajnokságban a Ferencváros ellen kiállított Molnár Eszter (Femina) két bajnoki találkozóról kénytelen lemaradni.

Gavalovits Sándor

Exit mobile version