Hoffenheim: Marad a szinte minden csapattal szóba hozott brazil tehetség
A német sajtó szinte tényként tekintett már Roberto Firmino nyári átigazolására, a reménység azonban jelenlegi csapatánál írt alá új szerződést.

Németországból a Schalke és a Wolfsburg, Angliából a Liverpool Olaszországból a… és így lehetne folytatni azon klubok sorolását, akik Roberto Firmino játékjogára pályáztak. A 22 esztendős brazil nem véletlenül hívta fel magára a figyelmet, a TSG 1889 Hoffenheim sztárja ugyanis 13 gólig jutott a Bundesligában, e mellett 10-et készített elő.
„Boldogok vagyok, hogy Roberto Firmino személyében egy nagyon fontos oszlopával tudtunk hosszabbítani ennek a fiatal csapatnak.” – mondta a Hoffenheim vezetőségéből Peter Rettig.
Firmino szerződése eredetileg 2015 nyaráig szólt, ez is alapot adott a sok pletykának. A sinsheimi csapatot 2011-óta szolgáló brazil két évvel hosszabbította meg kontaktusát, amely így 2017-ig érvényes.
„Nagyon jól érzem itt magam. Tetszik nekem a csapat által járt út, egy izgalmas futballt játszunk, a csapatszellem pedig szuper. A továbbiakban is keményen fogok magamon dolgozni, hogy a csapatnak amennyire csak lehet, segíteni tudjak.” – így Firmino.
Galeß