A spanyol bajnokság 30. fordulójában a Barcelona magabiztos győzte le Celta Vigot a Camp Nouban. A katalánok góljain Messi és Neymar osztoztak, előbbi egy, utóbbi két gólt szerzett. Nagy ünneplés kezdődhet a katalán fővárosban, hiszen ez volt a klub 1000. bajnoki győzelme hazai pályán!
A Barcelona magabiztosan várhatta a Celta elleni hazai bajnokiját. A katalánok a Real Madrid felett aratott győzelem lendületével készültek a vigoiak ellen. Az El Clásico-hoz képest a Barca kezdőjéből kimaradt Xavi, Dani Alves, Piqué és Busquets; őket a Bartra, Adriano, Song, Sánchez négyes hivatott pótolni.
A találkozó elején nagy lendülettel kezdett a hazai csapat. Főleg Neymar volt elemében, aki több szép megmozdulás után a 6. percben Alexis Sánchez középre gurításából meg is szerezte a vezetést. A Barca fölénye természetesen a gól után tovább tartott, a 30. percben Lionel Messi duplázta meg csapata előnyét. Mielőtt azonban bárki azt hinné, hogy nagy üdvrivalgás tört ki a Camp Nouban, annak csalatkoznia kell, ugyanis az egész stadiont sokkolt Victor Valdés elsőre is súlyosnak tűnő sérülése. A spanyol válogatott kapusról azóta már kiderült, hogy állítólag elszakadt a jobb térdének a keresztszalagja, és körülbelül 6 hónap kihagyás vár rá. Valdes számára ez esetben ugrott a nyári VB, és érdekes lesz a kapus beharangozott klubváltása is… Sajnálatos eset!
A katalán játékosokat kissé megviselte kapusuk balszerencséje; a Celta helyzetecskéig, lövésekig eljutott a Valdés helyére beálló Pinto kapuja előtt, ám gólt a hazaiak szereztek. A 67. percben ismét Sánchez-Neymar volt a labda útja, a chilei remekül ívelt keresztbe brazil társához, aki ezúttal sem hibázott.
A találkozó vége Pinto kapusról szólt, a rutinos hálóőr előbb kis híján gólt rúgatott Bermejóval; majd nem sokkal később nagyot kellett védeni a már említett Celta játékos fejesénél – hála Pintonak és az ő jó szerencséjének, a Barca lehozta kapott gól nélkül a 90 percet.
A katalánok győzelmükkel ideiglenesen a tabella élére ugrottak, és várhatják, hogy mire megy a két madridi gigász aktuális ellenfelével.
Barcelona – Celta Vigo 3:0
Gólszerző: Neymar 6., 67.; Messi 30.
Kedd este még egy mérkőzést játszottak 8 órai kezdéssel. A Rayo hazai pályán egy kései büntetővel győzte le az Osasunát.
Rayo Vallecano – Osasuna 1:0
Gólszerző: Larrivey 90.
Nagy Ákos