Magyar Kupa: Kiesett a Győr, elődöntős a DVTK és az Újpest
A szerdai játéknapot követően, már csak négy csapat maradt talpon a Magyar Kupában. A Debrecenhez csatlakozott csapatok: Diósgyőr, Újpest, MTK.

Győri ETO–MTK: 3–3 (2-1)
G: Pátkai (21.), Varga (24.), Andrics (85.), ill. Kanta (45., 87.), Eppel (47.)
Tj: Az MTK 5-3-as összesítéssel.
Az első félidőben hamar ledolgozta hátrányát a hazai együttes, Pátkai és Varga révén már a 25. percben nyílttá vált a párharc, a 38. minutumban egy egyértelmű 11-est nem kapott meg a Győr. A két győri találatra, a hétfőn harmadik X-ét betöltő Kanta József válaszolt a 45. percben. A második játékrészt úgy folytatta az MTK, ahogy az elsőt befejezte: góllal. Eppel a 47. percben egy kiugrás után gurított a kapuba, ezzel a kiesés szélére sodorva a győrieket. A folytatásban visszaesett a hazaiak játéka, de ennek ellenére a hajrában sikerült egy újabb góllal megszerezniük a vezetést. Erre gyorsan válaszolt a meccsen parádézó Kanta, aki egy remek akció után lőtte ki a bal felső sarkot.
Az ETO hétvégén visszavághat, hiszen a bajnokságban ismét ez a két csapat találkozik egymással.
Újpest – PMFC: 4-0 (2-0)
G: Balogh B. (30.), Zamostny (34., 47.), Suljic (56.)
Kiállítva: – ill. Beke P. (86.)
Tj: Az Újpest 7-1-es összesítéssel.
Az újpestiek gyakorlatilag már az első mérkőzésen továbbjutottak, mivel Pécsett 3-1-es előnyre tettek szert. Mind az első, mind a második félidőben 2-2 gólt szereztek, ezzel beállítva a 4-0-s végeredményt.
Diósgyőr–Lombard Pápa: 3–0 (2-0)
G: Futács (16. és 22.), Kosztics (78.)
Kiállítva: – ill. Csizmadia (28.)
Tj: A Diósgyőr 5-2-es összesítéssel.
Az Újpesthez hasonlóan, a Diósgyőr is sima hazai győzelemmel ünnepelhette a továbbjutást. Futács Márkó volt a meccs hőse, aki az első félidőben kétszer is betalált, a másodikat büntetőből, amely során a vétkes Csizmadiát ki is állították. Kosztics a 78. percben állította be a 3-0-ás végeredményt.
Az elődöntőbe jutott csapatok: Debrecen, Diósgyőr, Újpest, MTK
Pék Márk