Site icon Fociclub

OTP Bank Liga: A második tavaszi gól győzelmet hozott Mezőkövesdre

Sokáig szinte eseménytelen első félidőt láthattunk egyetlen veszélyes kövesdi helyzettel, a második játékrészben egy kiállítást jegyezhettünk fel.

Sokáig szinte eseménytelen első félidőt láthattunk egyetlen veszélyes kövesdi helyzettel, a második játékrészben egy kiállítást jegyezhettünk fel.

George Menougong és Raffaele Alcibiade is főszerepet vállalt a meccsen: előbbi gólt szerzett, utóbbit éppen a kameruniról állították ki. – nso.hu

Sok jóval nem kecsegtetett a találkozó a Mezőkövesd számára, hiszen tavasszal elég gyenge produkciót nyújtott a borsodi alakulat eddig. Véber György, a csapat vezetőedzője az elmúlt hetekben több ízben is élesen bírálta labdarúgói teljesítményét, és sokáig most is úgy álltak a dolgok, hogy megint nem lesz mire büszkének lennie Vébernek. Nos, a mutatott játék semmi biztatóval nem tudott szolgálni, lévén a találkozót a vendég kispestiek kezdték aktívabban. Az első húsz percben Kemenesnek nem akadt dolga, míg Horváth Tamásnak több alkalommal is bravúrral kellett közbeavatkoznia, hogy őrizze a gól nélküli döntetlent. A helyzeteket ugyan kidolgozta a Honvéd, de a kapu előtt elfogyott a tudomány. Mezőnyben semmivel sem volt rosszabb a sárga-kék brigád, de a rengeteg hiba miatt mindkét fél játéka hagyott kívánni valót maga után. Az egyetlen gólt Bognár István gyorsan elvégzett szabadrúgása után az elalvó Honvéd-védők között kilépő Menougong gurította higgadtan a teljesen kiszolgáltatott Kemenes mellett a jobb alsóba, majd Bognár növelhette volna az előnyt, ha a Jobtól ellopott labdát három csel után nem a lelátóra lövi. Ezzel tulajdonképpen mindent el is mondtunk az első játékrészről.

A folytatásban már a Mezőkövesd is el-eljutott a kispesti kapuig, de a góllövéssel továbbra is hadilábon álltak a hazaiak, főképp a legutóbb is kritizált Harsányi Zoltán. Ami a kispestieket illeti, Marco Rossi cserékkel próbált életet lehelni csapatába, nem sok sikerrel, ráadásul bő húsz perccel a vége előtt Menougong lassan ballagott le a cseréjénél, Alcibiade nemes egyszerűséggel taszajtott egyet a kamerunin, az eset vége az lett, hogy Solymosi a Honvéd olasz hátvédjét második sárga lappal kiállította. Az emberelőnyben játszó hazaiak ezután sem tudtak mit kezdeni a kapufákat lövő Honvéddel, míg a másik oldalon Kemenes három ziccert is védett, így hiába alakított ki némileg több helyzetet a fővárosi alakulat, az eredmény nem változott, a Mezőkövesd létfontosságú három ponthoz jutott, a kispestiek jó kezdés után botlottak.

Mezőkövesd – Honvéd 1-0 (1-0)
Mezőkövesd, 2000 néző, vezette: Solymosi Péter (Berettyán Péter, Király Krisztián – Kelemen Attila – Bognár Tamás, Urbán Eszter)
Mezőkövesd: Horváth T. – Kiss M., Szalai V., Gévay, Fótyik – Hegedűs D. (Dobos, 71.), Velicky – Menougong (Melczer V., 68.), Bognár I. (Farkas B., 90+1.), Takács P. – Harsányi
Honvéd: Kemenes – King, Ignjatovic, Alcibiade, Baráth B. – Zivanovic (Daud, 54.), Hidi – Holender (Lupoli, 62.), Job (Lovric, 71.), Vécsei – Bonazzoli
g.: Menougong (27.)
s.: Takács P. (8.), Fótyik (11.), Velicky (76.), Dobos (76.) ill.: Alcibiade (30.), Holender (56.)
kiállítva: Alcibiade (68., második sárga lappal)

Gavalovits Sándor

Exit mobile version