Mandzukic: „A Bayernnél akarom befejezni!”
Az FC Bayern München horvát válogatott csatára nagyon jól érzi magát. Az edzővel ugyan akadtak kezdetben bonyodalmai, azonban mostanra minden elsimult.
A Bajorok csatára, Mario Mandzukic második szezonját tölti München városában és ebben az idényben is igen eredményes. A 27 esztendős futballista hat Bundesliga találkozón négyszer köszönt be, de már a Bajnokok Ligájában is eredményes volt. Sokan hitték, hogy Josep Guardiola alatt nem jut majd nagy szerep neki, ő azonban maradt meghatározó játékosa a bajnokesélyesnek, és nem csak a formája, hanem a kedve is remek.
„Ha rajtam múlik, itt fejezem be a pályafutásomat.” – mondta az olasz Gazzetta dello Sport-nak adott interjújában, majd így folytatta: „Ebben az évben erősebbek lettünk, nagyon koncetráltak vagyunk és van egy nagy edzőnk. Ismét mindent meg akarunk nyerni, mindenek előtt a Bajnokok Ligájában a címet megvédeni. Olyanok vagyunk, mint egy család, és ez az erősségünk. Csapat, főnökök, munkások. Boldog vagyok, hogy ide tartozom.”
De a nyáron még nem volt ennyire pozitív a horvát, akinek a spanyol edző filozóciája eleinte nem feküdt. „Nehezen szoktam meg Guardiola rendszerét. Egy gyors játékot akar egy-két labdaérintéssel és állandó heyváltoztatással. A problémám az volt, hogy szélen kellett játszanom, ott nem tudom a legjobbamat hozni.” – folytatta Mandzukic.
Kostyál Balázs