Meglepően éles kritikát fogalmazott meg Luiz Felipe Scolari, a brazil válogatott szövetségi kapitánya. A világbajnok szakember szerint az FC Barcelona együttesénél egyenesen háttérbe szorítják Neymart, így hátráltatva annak előremenetelét.
Scolari kapitány aligha beszél a levegőben, lévén ő (is) testközleből ismeri mind Neymar személyiségét, mind képességeit, így valóban jogos lehet kritikája, a katalán kirakatgárdával szemben. Az idei Világbajnokságra készülő mester úgy gondolja, hogy Neymart háttérbe, pontosabban a szélre szorítják a Barcelonában, így nem használják ki legjobb képességeit, ezzel pedig akadályozzák a fejlődését.
„Neymart még nem becsülik meg a Barcelonában, csak azért, mert a rendszer nem köré épült. De majd megkaphatja a neki kijáró helyet, de most még a jobb oldalt ragadt. A Világbajnokságon egy másik játékost láthatunk. Hiszen a nemzeti csapatnak Ő, egy fontos szereplője, mert mi másként használjuk, mint a Barca.” – bizonygatta igazát Scolari.
A 22 esztendős Neymar a tavalyi nyáron igazolt a „Blaugranas-hoz”, amely szerződést azóta is csak botrányok kísérik. Az viszont tény, hogy eddig 36 alkalommal játszott a híres gránátvörös-kék mezben (vagy valamely váltóban), és 15 gól fűződik a nevéhez, ugyanennyi gólpassz mellett.
Balogh József