MTK: Kanta bizakodó
Az MTK tegnap Pakson aratott 3-1-s győzelmet, ezzel kikerültek a veszélyzónából, a vesztes paksiak viszont már kieső helyen tanyáznak. Kanta József elégedett volt a csapattal, legalábbis az mtkhungaria.hu-nak adott nyilatkozatából ez derült ki.

‘’Úgy érzem, jól felkészültünk a mérkőzésre, mindenki nagyon koncentrált volt. Az első félidőben jobban fociztunk, megteremtettük magunknak, hogy előnnyel menjünk a szünetre. Az öltözőben tudatosítottuk magunkban, hogy 0–0-ról indul a második félidő. Be is jött, hiszen mi veszélyeztettünk és Torghelle Sándor egy zseniális gólt szerzett. Utána jól küzdöttünk, ha így fogunk hajtani minden meccsen, akkor elindulhatunk felfelé. Köszönjük azoknak, akik a helyszínen szurkoltak nekünk, ebben a helyzetben mindenkire szükség van”.
Jövő héten nehéz dolguk lesz a kékeknek, hiszen otthon a listavezető Debrecennel csapnak össze.
Pék Márk