Kilenc év után távozik a Werder kapusa
Elhagyja a nyáron a Weser-partot a szezon közben második számú portássá váló német, pályafutásának követező állomáshelye egyenlőre kérdőjel.

Sebastian Mielitz az előző idényben első számú kapusa volt az SV Werder Bremen csapatának, ezt az idényt is így kezdte. A 13. forduló óta azonban Raphael Wolfnak szavaz bizalma Robin Dutt edző, Mielitz így nem hosszabbítja meg nyárig szóló szerződését, hanem továbbáll.
„A döntés gyakorlatilag már akkor megszületett, amikor januárban kikerültem a kezdőcsapatból. Ez nem egy könnyű nekem, könnyes szemekkel fogom elhagyni a Werdert. De ilyen a futball.” – mondta a kapus a ‘Bild’-nek, majd hozzátette: „Én első számú kapus akarok lenni, ha pedig ez a Werdernél nem lehetséges, valami új után kell néznem.”
Mielitz kilenc esztendőt húzott le a Werdernél, 2005-ben érkezett még az Energie Cottbus U17-es csapatától. Tim Wiese távozása után ő kapott lehetőséget a háló előtt, azonban a téltől már Wolf a Nummer 1. a Weser-parton. A következő szezonban így a második számú kapus az osztrák Richard Strebinger lesz, a 21 esztendős reménység jelenleg a tartalékoknál véd.
Mielitz egyenlőre nem tudja mi lesz vele a nyártól. „Ez még teljesen nyitott. Vannak érdeklődők a Bundesligából és külföldről is, az ügynököm már tárgyal. Biztos vagyok benne, hogy a végén valami jó fog kikerekedni ebből.” – így a 24 esztendős német.
A Werder Bremen együttesét ezzel a nyáron már három játékos biztos elhagyja. Aleksandar Ignovski az Eintracht Frankfurthoz szerződik, és Aaron Hunt sem hosszabbítja meg lejáró kontraktusát.
Galeß