A ma esti két BL mérkőzés előtt tekintsük át mi történt az OTP Bank liga 23. fordulójában, hiszen születtek meglepetések, két nagy rangadó is megrendezésre került.
Kezdjük a legnagyobb meglepetéssel. A Videoton múlthéten otthon kapott ki a listavezetőtől, úgy látszik ezt még nem sikerült feldolgozniuk, mivel ebben a körben ismét vereséget szenvedtek. Ezúttal a 9. helyen található Kecskeméttől, akik kétgólos különbséggel, 3-1-re győztek. Az év legjobban várt mérkőzését pénteken rendezték az Újpest és a Ferencváros között. Az első összecsapásukhoz hasonlóan az újpestiek szerezték meg az előnyt, ám a Ferencváros ismét fordítani tudott, a győztes találatot Leonardo érte el a 88. percben. Egy 14 éves átkot törtek meg a zöld-fehérek, hiszen 2000 óta képtelenek voltak elhozni a 3 pontot a Szusza Ferenc Stadionból. A másik rangadón az éllovas Debrecen fogadta vendégül a második helyen álló Győrt, a felek nem bírtak egymással, a végeredmény 2-2, így Kondás Elemér együttese tartja 8 pontos előnyét. Az MTK idegenben aratott fontos diadalt, Paksról elhozott 3 pontjukkal kikerültek a kieső zónából, a paksiak a vereséggel viszont veszélybe kerültek, ugyanis ők tartózkodnak az utolsó előtti helyen. A Kaposvár talán az utolsó szalmaszálba próbál kapaszkodni, hazai pályán verték meg a Mezőkövesdet, ezzel megszerezve első győzelmüket a tavaszi idényben.
A 23. forduló eredményei:
Paks – MTK: 1-3
Debrecen – Győr: 2-2
Kecskemét – Videoton: 3-1
Lombard Pápa – Pécs: 1-0
Újpest – Ferencváros: 1-2
Puskás Akadémia – Haladás: 1-2
Bp. Honvéd – Diósgyőr: 1-2
Kaposvár – Mezőkövesd: 1-0
A Tabella állása:
1. DVSC – Teva 49 pont
2. Győri ETO 41 pont
3. Videoton FC 38 pont
4. Haladás 38 pont
5. Ferencváros 36 pont
6. DVTK 36 pont
7. Budapest Honvéd 33 pont
8. PMFC – Matias 33 pont
9. Kecskeméti TE 30 pont
10. Lombard Pápa 29 pont
11. Újpest FC 28 pont
12. Puskás Akadémia 27 pont
13. Mezőkövesd 22 pont
14. MTK 22 pont
15. MVM Paks 20 pont
16. Kaposvár 16 pont
Kék – BL, Narancs – EL, Piros – Kieső
Pék Márk