Arsenal: Ukrajnából jönne erősítés
A korábbi pletykákat újjáélesztve szólalt meg a minap Younés Belhanda, a Dinamo Kijev támadó középpályása. A marokkói válogatott játékos elárulta ugyanis, hogy egy vele már szóba hozott klub a szíve csücske.

Belhanda manapság a marokkói válogatott egyik frontemberének számít, bár korábban még a francia U20-asoknál mutatkozott be címeres mezben. A Montpelliér nevelése, a csapat egyik utolsó igazán értékes tagjaként, tavaly „menekült el” a gárdától, igaz talán végül mégsem a legjobb helyre. Ugyanis Belhanda az érte legtöbbet kínáló Dinamo Kijev játékosa lett, ahol ugyan alapember lett, de a forrongó ország nem a legkellemesebb hely manapság a világon.
Talán ezért, talán mert nem is ez a klub volt a leghőbb vágya, de saját elmondása szerint akár már „holnap” máshová szerződne. A nagyjából 11 millió euró értékűre becsült Belhanda meglepő őszinteséggel beszélt a France Footballnak:
„Mennyi ideig maradok a Dinamonál? Nem tudom. Ha lehetőségem lesz, hogy feljebb lépjek, azt meg fogom ragadni. Én Angliáról álmodozok. Minden játékos szeretne egy nap Angliában játszani. Ezt meg kell tapasztalni. A kedvenc klubom? Az Arsenal, természetesen.”.
A Dinamo, amelyhez még 201-ig szól Belhanda szerződése, jelenleg harmadik helyen áll az ukrán Premjer Ligában, ötpontos hátránnyal, az éllovas Sahtar Donyeck mögött.
Balogh József