Paks: További játékosok mehetnek, Csertői helye biztos
Haraszti Zsolt ügyvezető megszólalt azután, hogy Tóth Bence és Délczeg Gergely szerződését felbontották Tolna megyében.

A klubvezető elmondta többek között, ha kell újabb játékosokkal szűkítik a már így is eléggé szűk keretet, illetve kihangsúlyozta, az edző állása biztos. „Lényegesen jobb tavaszi szereplést reméltünk, biztosak voltunk benne, hogy elhagyjuk a kiesési zónát – kezdte mondandóját Haraszti Zsolt, a paksiak ügyvezetője. – Ehelyett kieső helyen állunk, ráadásul a csapat az MTK elleni meccs első félidei teljesítményével nem tud elszámolni. Ennél lényegesen többre van szükség egy bentmaradásért küzdő együttesnél! A hétfő délutáni edzés előtt Csertői Auréllal értékeltük a helyzetet, és úgy döntöttünk, hogy hétfői nappal szerződést bontunk Délczeg Gergellyel és Tóth Bencével. Mindkét labdarúgó szerződésében szerepelt olyan pont, hogy ezt idény közben is megléphettük.”
Az elöljáró hétfőn az edzés előtt irodájában közölte döntését a két labdarúgóval. A középpályás és a támadó tehát már nem a Paks futballistája, az ellenben fel sem vetődött, hogy Csertői Aurél munkáját köszönjék meg.
„Óriási csalódás a szereplésünk, ennél sokkal többet vártam – fogalmazott a Nemzeti Sportnak Haraszti. – Az biztos, hogy a bajnokságot Csertői Auréllal fejezzük be, ám ha szükséges, tovább szűkítjük a keretünket.”
Gavalovits Sándor