Mostanság rengeteg kritikát kap az Arsenal együttese, ugyanis a londoniak az elmúlt hetekben sorra szedik be a fájdalmas pofonokat, amiknek köszönhetően kizúgtak a Bajnokok Ligájából, és a bajnokságban is már csak a negyedik hely megszerzésében reménykedhetnek. A csapat egészén kívül több játékos is a kritikák össztüzébe került, mint például Olivier Giroud.
És abszolút meg is érthető mind a szakértők, mind a rajongók zúgolódása, a francia válogatott tank teljesítményét illetően: tizenkilenc szezonbeli találatából mindössze nyolcat szerzett a 2014-es naptári évben. Ráadásként magánéleti problémáit, korábbi ígéretével ellentétben nem igazán bírta legyűrni, ez pedig láthatóan rányomja a produkcióira a bélyegét.
Természetesen Giroud se nem vak, se nem süket, és a negatív véleményekkel, és persze azok igazság tartalmával is tisztában van.
„Én egy versengő típus vagyok, és mindent meg akarok nyerni. A Premier League-et úgy tűnik, hogy most már nehéz lenne, de az FA kupában még van egy nagy lehetőségünk, hogy egy határozott választ adjunk a hétvégén. Mind meg akarjuk nyerni. Mi igazán rá fogunk koncentrálni az FA kupára, hogy megnyerjük a rajongóinknak, és a klubnak. Persze tisztában vagyunk vele, hogy nekünk még öt „döntőnk” van a bajnokságban is.” – utalt a csatár, az „Ágyúsok” hátralévő PL meccseinek fontosságára.
Balogh József