Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: “Meglep, amit látok Messitől…”

Egyre több az aggasztó és az intő jel az FC Barcelona háza táján, sokan pedig annak okát találgatják, hogy mi Messi visszaesésének, vagy mondhatni kedvtelenségének oka. A katalán klub egykori csapatkapitánya Juan Manuel Asensi is aggodalmát fejezte ki.

Kép Forrása: sportschau.de

A 64 esztendős korábbi spanyol válogatott középpályás, aki kereken 300 alkalommal lépett pályára hivatalos mérkőzésen a Barca színeiben így nyilatkozott – “Meglep, amit látok Messitől, és egy kicsit aggaszt is. Valami történhetett vele, mert eddig a legnehezebb meccseken is számítani lehetett rá, apait-anyait beleadott. Nem az igazi a hozzáállása, a motiváltsága. Nem látok a fejébe, de szomorúnak tűnik, mintha gyötörné valami, soha nem láttam ilyennek.”

De vajon mi lehet az argentin zseni dolga? A találgatások elkezdődtek, sokan arról beszélnek, hogy Neymar lehet a gond, de ott volt az a bizonyos sérülés, mely igen csak megtörte a lendületét és bizony azóta sokkal óvatosabban játszik. Aztán ott voltak azok a bizonyos rosszullétek, a Románia elleni mérkőzésen a hányás. Egy biztos, valami tényleg nem stimmel Messivel, akit rengeteg támadás ér ezekben a napokban, még a katalán sajtó is megtalálta.

Van ahol már a kiárusításáról lehetett olvasni, ki tudja, lehet egy környezetváltás jót tenne neki. Ha belegondol az ember, halmozottan megnyert mindent, olyan ember feletti teljesítményt nyújtott, amit még labdarúgótól nem láthatott a sportvilág. Sorra dőltek a nagyobbnál nagyobb rekordok, és elképzelhető az is, hogy a léc túl magasra került…

Minden esetre az ügynek biztosan lesz folytatása, emlékezhetünk rá, nemrégiben Cristiano Ronaldo is boldogtalan volt, abból a történetből is szép szappanopera bontakozott ki a zsurnaliszták tolla által.

Messi is egy ember a sok közül, lehetnek rossz napjai, hullámvölgyei… Nem egy robot és nem is Isten…

Őszi Ádám