Pakson az életben maradás a cél
Mivel a Paks otthon simán kikapott az MTK-tól, így visszaestek a kieső zónába. A héten, a szintén hátsó régióba tartozó Mezőkövesddel játszanak, ennek a mérkőzésnek az eredménye meghatározó lehet a bent maradás szempontjából.

A Nemzeti Sportnak a csapat vezére, Éger László nyilatkozott a csapat helyzetéről, jövőjéről: ’’A Rákóczi szívességet tett nekünk azzal, hogy legyőzte a Mezőkövesdet, de mi nem foglalkozunk, nem foglalkozhatunk mással, csak magunkkal. Szombaton Mezőkövesdre utazunk, és nincs más választásunk, mint elhozni onnan a három pontot. Meglehet, sokan kinevetnek, ám mi úgy állunk a mezőkövesdi összecsapáshoz, mintha ez lenne a mi BL-döntőnk! Nekünk egy esélyünk van, összefogni és – már elnézést a kifejezésért – megdögleni azért, hogy a következő szezonban is élvonalbeli együttese legyen Paksnak. Első lépésként hétfőn összehívtam a társaságot, és elmondtam, bárkinek bármilyen gondja van, tegye félre, aki sértve érzi magát a kevesebb játéklehetőség miatt, bizonyítsa, hogy helye van a kezdő tizenegyben! Úgy váltunk el egymástól, hogy mindenki gyakoroljon önkritikát, gondolja át, mit rontott el eddig, ám kedd reggel már tiszta fejjel jöjjön edzésre. A város szülötteként nekem ez a csapat a mindenem, olyan számomra, mint Xavinak a Barcelona. A városban járva a szurkolók folyton arról faggatnak, mi történik velünk, miért nem nyertünk szeptember óta, sőt még ennél keményebb kérdéseket is kapok. Nem kellemes beszélgetések ezek, de megértem a drukkereket. Azt azért elhihetik, nálam jobban senki sem akarja, hogy benn maradjunk.”
A Mezőkövesd – Paks mérkőzést szombaton 16:00 órakor rendezik.
Pék Márk
OTP Bank Liga: 24. forduló beharangozó | FociClub
2014 április 11. @ 14:48
[…] órakor rendezik a magyar BL döntőt, legalábbis Éger László így vélekedett a meccsről. Mind a Paksnak, mind az otthon szereplő Mezőkövesdnek roppant fontos lesz a találkozó, hiszen […]