Válogatott: „Ha nincsenek összetartások, ne ringassuk magunkat nagy álmokba.” – Pintér Attila
Sajtótájékoztatót tartott Telkiben Pintér Attila kapitány a csütörtöki, dánok elleni összecsapás előtt. A szakember hiányolja az összetartásokat, és úgy véli, a dánok esélyesebbek.

Ismét válogatott mérkőzésre készül a magyar nemzeti tizenegy. Ezúttal is Telkiben gyűltek össze a meghívottak, akik csütörtök este Dánia ellen lépnek pályára Debrecenben. Pintér Attila sajtótájékoztatót tartott, ahol beszélt többek között az élvonalbeli edzők által elfogadott stratégiáról, az összetartások elmaradásáról, valamint a finnek elleni márciusi mérkőzés tapasztalatairól is.
„Ki kell mondani, bármennyire is nem szeretnénk, ennek a mérkőzésnek az esélyese inkább a dán csapat, de mindenki tudja azt, hogy telt ház várható a debreceni stadionban, ami a mérleg nyelvét felénk billentheti. De ehhez olyan szervezettnek kell lenni, mint amilyen a dán válogatott volt az utóbbi tizennégy évben, Morten Olsen szövetségi kapitány keze alatt.” – kezdte bevezetőjében Pintér. Kitérve arra, ha ő fele ennyi ideig lehetne kapitány, azt jelentené, hogy sikerült eredményeket elérni. Hangsúlyozta, hogy felkérésekor stratégiai kérdésként fogalmazódott meg a rendszeres összetartás igénye. „Két nap nem elég egy eredményes válogatott felépítéséhez.” Az, hogy milyen okok vezettek ezeknek a mini-edzőtáborok elmaradásához, Pintér nem emelt ki egyetlen konkrétumot sem, ám azt megjegyezte, hogy ha egy klub nem adja ki játékosait, akkor a többitől sem kéri. „Különböző okok végett ezek az összetartások elmaradtak. Nagyon fognak hiányozni, és nem tudom, hogy mire lesz elég ez a három nap, annak ellenére, hogy nagyon-nagyon megpróbáltuk megszervezni Különböző okok végett ezek az összetartások elmaradtak. Nagyon fognak hiányozni, és nem tudom, hogy mire lesz elég ez a három nap, annak ellenére, hogy nagyon-nagyon megpróbáltuk megszervezni. Ha a játékosok nem folyamatosan kapják azokat a taktikai elemeket, amikkel föl tudnánk építeni a válogatottat, akkor a saját dolgunkat nehezítjük meg, és ez semmilyen szempontból nem jó… Ha nincsenek összetartások, ne ringassuk magunkat nagy álmokba – fogalmazott a kapitány. – Ahogy közeledett a bajnoki hajrá, egyik percről a másikra, ilyen-olyan kéréssel álltak elő a klubok, amelyek lehetetlenné tették a közös munkát a kerettagokkal.” – tette hozzá Pintér Attila. „Én pedig azt ígértem, ha egy csapat nem adja (a játékosait), akkor nem viszem a többit sem. Ez így igazságos, hiszen egyetlenegy csapatot sem hozhatok hátrányos vagy előnyös helyzetbe. Nagyon-nagyon sajnálom, hogy ez így alakult, nekünk nagyon-nagyon fognak hiányozni ezek a napok. Hogy hogyan tudjuk bepótolni őket ebben a három napban, én sem tudom.”
A finnek elleni tapasztalatokat elemezve arra jutott Pintér Attila, hogy az első harminc perc elfogadható volt, azonban a rúgott gól után megváltozott a játék. „Az első harminc perc nagyon jól működött, azonban a vezetés tudatában a csapat ösztönösen visszaállt. Nagyon gyorsan elveszítettük a labdát, nem tudtuk felépíteni a játékunkat, nem tudtunk úgy labdát szerezni, hogy végig tudjuk vinni az akcióinkat. A labdakihozatal nem olyan volt, amilyen kellett volna, hogy legyen. Hátulról nem kezdtünk építkezni, túl gyorsan felrúgtuk a labdát, és hiába rúgtuk fel, elöl nem olyan játékosaink vannak, akik meg tudják azt tartani. A játékunkba bele kellene jönnie annak a magyarságnak, ami jellemző volt a magyar futballra, és ez nem az, hogy hátulról rugdaljuk fel a labdát, hanem az, hogy hátulról elkezdünk építkezni. Ezen mindenképpen javítanunk kell ebben a három napban.” A mostani három napos felkészülés alatt kell tehát átbeszélni a finnek elleni hibákat, de ezzel nem sok mindent lehet kezdeni. Azonban hangsúlyozta Pintér, hogy szeretné, ha a csapat labdavesztés után azonnal visszatámadna, mint mondta „könnyebb előre futni három métert, mint hátra hatvanat, mert a visszatámadással azonnal nyomást lehet gyakorolni az ellenfélre, és gólszerzési lehetőséget kialakítani.”
A jelenlegi kerettel kapcsolatosan kérdésre válaszolva kifejtette, mindig a legjobbakat igyekszik meghívni, akik az adott feladatot sikeresen tudják elvégezni, illetve a magyar együttes is, akárcsak a dánok, egyszer edz a debreceni stadionban.
A kapitány sajtótájékoztatója:
Gavalovits Sándor