VB 2014: „Magabiztos” brazil siker a nyitányon – videóval
Meggyőző játékkal nyert a selecao a nyitó meccsen, Neymar duplázott, így egy lépést tett Brazília.

Telt ház fogadta a csapatokat, ami nem is csoda. Sokan leírták a brazilokat, főleg ami a támadásokat illeti, azonban Scolari legénysége megmutatta, milyen potenciál rejtőzik ebben a csapatban. A kezdő sípszó előtt három hófehér galambot engedtek el a béke jegyében.
Az első percek nélkülözték a tapogatózó játékot, aminek következtében nem volt üresjárat. Az első helyzetet a horvátok puskázták el, miután Kovacic lövése alig kerülte el Júlio César kapuját. Majd a brazilok percei következtek, igaz Marcelo szabadrúgása után visszafejelt labdát David Luiz Pletikosa kezébe bólintotta, fél perccel később Perisic adott be jobbról, Olic mellé stukkolt. A tizenegyedik percben aztán elnémult a hazai publikum. Olic estében lőtt középre, Jelavic továbbtette David Luiz mellett a labdát, amelybe Marcelo sután ért bele, így saját kapujában kötött ki a játékszer. Az öngól sem szegte kedvét a sárgamezeseknek, akik végi irányították a találkozót, mezőnyben abszolút fölényben futballoztak Neymarék. Pletikosának jócskán akadt dolga, Oscar középre lőtt labdáját Fred elől kellett felszednie, majd szintén a Chelsea légiósa adott be, de Neymarnak magas volt a labda, Dani Alves emelését is Pletikosának kellett fognia, illetve Hulk beadását lehúznia a horvát cerberusnak. Húsz perc után kicsit lanyhult az iram, de Paulinho lövését így is csak ütni tudta a Rosztov kapusa. Neymar megcsillogtatta tudását, mikor aza lapvonalról középre tette a labdát, más kérdés ó, hogy társa nem akadt, mígnem Oscar bombáját ütötte ki Pletikosa. A meccs első sárgalapját éppen a Barcelona üdvöskéje kapta, Rakitic lekönyökléséért. Még nem pergett le a fél óra, amikor Jelavic fejesét védte César, az ellentámadásból a félpályánál vesztett labdát Niko Kovac együttese, melyet Neymar precíz lövésével büntettek a brazilok, mintegy húszról, középről a kapufa segítségével szerezte meg az egyenlítést, Pletikosa esélytelen volt a lövéssel szemben. A hajrában még egy Marcelo szabadrúgás okozhatott volna veszélyt, de a sorfal elhárította. Döntetlennel vonulhattak tehát pihenőre a felek.

A második játékrész első negyedében nem sok minden történt, mindössze Perisic fölészálló lövését, illetve Olic esését lehet kiemelni. Ez utóbbi a lassítások alapján megért volna egy sípszót, miután Dani Alves lába beleakadt a lendületben lévő Wolfsburg-csatár lábába. A második sárgát Corluka kapta Neymar eltakarításáért, majd egy vitatható szituáció után büntetőhöz jutott a barzil válogatott, Fred esett el Lovren mellett, igaz ugyan, hogy a horvát védő hozzáért a támadóhoz, de nem volt annyira szabálytalan, hogy a Flminense támadója összeessen. Mindenesetre a japán játékvezető megadta a 11-est, és a sárgát a védőnek. Neymar pedig értékesítette, bár Pletikosa majdnem kivédte, a kezéről azonban a jobb felsőbe pörgött a játékszer. Oscar beadását David Luiz fejelte mellé, Bernard szögletét pedig Fred csúsztatta meg, amely majdnem így lett jó, csak éppen a hosszúnál nem érkezett sárga mezes. A hajrához közeledve kis híján egalizáltak Olicék, ám Nisimura sporttárs éppen a támadót látta szabálytalannak, miután ütközött a hazai portással, így Perisic hiába lőtt a hálóba. Négy perccel a vége előtt Modric tüzelt távolról, César leért a labdára, majd Perisic kísérletét hárította a Toronto kapusa, mígnem a lefújás előtti percekben Oscar ismét egy félpályás labdaszerzés után mattolta a horvátokat. A végén Brozovic még megeresztett egy lövést, ami fölszállt, így az ötször világbajnok brazilok, ha kissé nehezen is, de győzelemmel nyitottak.
A játék összképe alapján megérdemelt hazai győzelem született, hiszen több lehetősége adódott Oscaréknak, akik a mezőnyben is jókora fölényben voltak. Neymar egy-egy megmozdulása ugyan tapsot érdemel, de összességében nem sokat mutattak meg abból a játékosságból, amely a korábbi évtizedek brazil futballját jellemezte. A horvátok pedig egy percig sem adták fel, ám ezen az estén csak ennyire futotta.
Brazília – Horvátország 3-1 (1-1)
Sao Paulo, 62.130 néző, vezette: Nisimura (japán)
Brazília: Júlio César – Dani Alves, David Luiz, Thiago Silva, Marcelo – Paulinho (Hernanes, 63.), Luiz Gustavo – Hulk (Bernard, 68.), Oscar, Neymar (Ramires, 88.) – Fred
Horvátország: Pletikosa – Srna, Lovren, Vrsaljko, Corluka – Rakitic, Modric – Kovacic (Brozovic, 61.), Perisic, Olic – Jelavic (Rebic, 78.)
g.: Neymar (29., 71., a másodikat 11-esből), Oscar (90+1.) ill.: Marcelo (11., öngól)
s.: Neymar (27.), L. Gustavo (88.) ill.: Corluka (65.), Lovren (69.)
kiállítás: –
Gavalovits Sándor