A belga válogatottnál a sok nagy név között helyet kapott egy fiatalember, aki meghálálta a bizalmat és a nyolcaddöntőbe lőtte hazáját. Góljávak karrierjének is nagy löketet adott.
Negyedik alkalommal ölthette magára a címeres trikót Divock Origi, elszőr volt eredményes. A mindössze 19 esztendős csatár a belga válogatottba meglepetésszerűen került be, de az oroszoknak lőtt győztes góljával nagy hírnévre tett szert. Az OSC Lille alkalmazásában álló csatárért több klub is érdeklődik Angliából.
A ‘Daily Mirror’ értesülései szerint a Tottenham ajánlatot tett Orgiért a francia klubnak, a londoniak 6 millió eurót utalnának át a belga tehetségért. Az említett lap szerint azonban nem csak a Tottenham, hanem az FC Arsenal és az FC Liverpool is szívesen soraiban tudná a fiatal játékost.
Origi szerződése még 2016-ig szól, így nem fogja igazán szorgalmazni a Lille a csatár eladását. A gall klub egyébként 10 millió euró fejében elgedné el a kenyai felmenőkkel is rendelkező játékost.
A szezon végére alapemberré válló Origi ebben a szezonban ötször volt eredményes, a Lille a harmadik helyet érte a francia pontvadászatban.
Galeß