Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Medgyes Péter: “Ez a gárda sikerre van ítélve…”

A női NB I-ben az MTK telelhet az élen. A csapat edzője a női csapat honlapján értékelte a kinevezése óta eltelt időszakot, illetve vázolta terveit a tavaszra.

(forrás: facebook.com/MTKCSAJOK)

Az mtk.noilabdarugas.hu-n közzétett rövid interjúban többek között Medgyes Péter megköszönte az elmúlt időszak munkáját, illetve gratulált a lányoknak a teljesítményéért. „Csak gratulálni tudok a lányoknak, hiszen amikor kellett, mindig megrázták magukat. Mindig akadt játékos, játékosok, akik kimagaslót produkáltak és húzták magukkal a többieket. Nem szeretnék senkit sem külön kiemelni, mert az őszi teljesítmény igazi csapatmunka volt.” – nyilatkozta Medgyes a Ferencváros ellen megnyert szezonzáró után.

A szakember nyáron vette át az MTK-t Turtóczki Sándortól, aki bajnok és kupagyőztes csapatot hagyott utódjára. Mint ismert, Turtóczki az MLSZ alkalmazásba állt, mint az U19-es női válogatott szövetségi edzője. Ugyan nem volt zökkenőmentes az MTK ősze, de Medgyes Péter így is a legjobbat tudta kihozni a gárdából. A nehézségeket leginkább a válogatott jelentette. „Nagyon jól teljesített a csapat, viszont azt se felejtsük el, hogy a rengetek válogatott összetartásnak és mérkőzésnek köszönhetően, ahol többször 12-14 játékosunk is jelen volt, a szezon végére “kipukkadtunk” pszichikailag és fizikailag is.”

Szót ejtett a Bajnokok Ligája küzdelmeiről is. Pádár Anitáék a selejtezőt magabiztosan vették, míg a főtáblán a korábbi győztes, német Turine Potsdam ellen kettős vereséggel, de tisztesen helytállva estek ki. „A hazai bajnoki mérkőzéseink mindig megmutatták, hogy az MTK képviseli a legmagasabb minőséget viszont az európai élcsapatok (mint a Turbine Potsdam) ellen ez még mindig nagyon kevés, annak ellenére az egész szezon legminőségibb, részünkről a legtökéletesebb és a top szintet már-már súroló teljesítményünket pont a kétszeres BL győztes elleni visszavágón nyújtottuk, hatvan percen keresztül… Ilyen mérkőzések visznek igazán előre bennünket, azon kell munkálkodnunk, hogy ezekből minél több legyen.”

Ami a csapat taktikai felkészültségét illeti, kisebb változtatásokat eszközölt Medgyes Péter, igaz még nem a legdinamikusabb, leghatékonyabb a végrehajtás, ennek okairól is beszélt a szakvezető: „Nyáron a BL selejtező előtt, csak négy hetünk volt arra, hogy megismerjük egymást, és egyben felkészüljünk az európai színtérre. Játékosaink profi szemléletének és befogadó készségének köszönhetően ez hibátlanul sikerült. Hozzá kell tennem, hogy a játékunk felgyorsításában, a tudatos ritmusváltásban, gyorsabb átmenetekben védekezésből támadásba és fordítva, agresszívebb labdaszerzés és egy-egy elleni játékban van még mit fejlődnünk. Talán a téli felkészülés alatt többet fogunk tudni együtt gyakorolni, amire a válogatott őszi programja miatt vajmi kevés lehetőségünk volt. Csapatunk hazai szinten kimagasló és egyértelmű tényező, de a fejlődés folyamatának állandó fenntartása nélkül egyeduralkodásunk veszélybe kerülhet. Természetesen ennek tudatában vezetőink, a szakmai stáb és nem utolsó sorban játékosaink a jövőben is mindent megtesznek annak érdekében, hogy a minőségi előre lépés folyamatos legyen.”

Hatvan percnyi helytállás után járt a potsdami gratuláció – facebook.com

A téli felkészülés programjában lesz több – európai – élcsapat elleni felkészülési mérkőzés, illetve egy edzőtábor is tervben van: „A csapat még együtt marad és edz december 13-ig. A tavaszra való felkészülést január 8-án kezdjük meg, heti három edzéssel, majd fokozatosan növekedni fog az edzések száma a csillagos égig… Edzőmérkőzésekből sem lesz hiány, 9 meccset tervezek, ebből 3 külföldi elit csapat ellen, valamint egy külföldi túrát.
Az elmúlt évek bajnoki címeinek megvédése jövőre is megköveteli a kőkemény felkészülést! Új igazolásokról még nem szeretnék beszélni, de megtettük a megfelelő lépéseket, ami azt vetíti elő, hogy lesznek távozók is…”

(forrás: mtk.noilabdarugas.hu)

Gavalovits Sándor