NB1: Nem indult jól, de kiütés lett a vége
A Honvéd viszonylag hamar, már 26. percben emberelőnybe került, innentől kezdve el is szállt az újonc Dunaújváros esélye, de a hazaiak eleinte nem találták elől a játékukat, de végül is a 75. percben megtört a jég, onnantól kezdve pedig gáláztak a pestiek.

Az első 20 percben szélső beadásokkal próbálkoztak a csapatok több-kevesebb sikerrel aztán a nagy gólszerzési lehetőség a vendégek előtt adódott, egy kontra után Ukwuoma készített Pascua López elé, aki jobb alig lőtt a jobb alsó mellé. Aztán a 26. minutumban megpecsételődött a vendégek sorsa, Hullám érkezett teli talppal Holender lábára, bár nem találta el teljesen, de a szándék egyértelmű volt, a végeredmény piros lap. A pestiek ezek után teljesen átvették az irányítást, de az első félidőben még nem tudták kihasználni az emberfórt.
A folytatásban is támadásban maradt a Honvéd, legtöbbször Youla került helyzetbe, de ezeket sorra elpuskázta. Aztán a 75. percben megszületett a várva várt gól, a csereként beállt Fejes tekert a kapu elé, majd Holender 6 méterről laposan fejelt, Milinte még bele tudott érni, de gyakorlatilag az ő ügyetlenkedéséből született a gól, 1-0. Alig 10 perccel az első gól után jött a második, Kemenes szinte egy egészpályás indítással ugratta ki Youlát, aki szépen vette át a hosszú labdát, majd 11 méterről kilőtte a hosszú alsót, 2-0. A Honvéd a ráadásban tette fel az i-re a pontot, Traoré gyakorlatilag első labdaérintéséből szerezte a gólt, ezzel kialakítva a 3-0-s végeredményt.
Honvéd – Dunaújváros: 3-0 (0-0)
G: Holender (75.), Youla (86.), Traoré (93.) – ill. –
Kiállítás: – ill. Hullám (26.)
Pék Márk