Az angol sztár csapat spanyol légiósa ebben az évben is kölcsön lesz adva, ezúttal a Bundesligában teheti próbára képességeit a középpályás.
Hivatalos megosztóján jelentette be a VfB Stuttgart, hogy az FC Chelsea spanyol középpályását kikölcsönözték. Oriol Romelu a megállapodás szerint a 2014/2015-ös szezonban hordja majd a sváb dresszt, egy esetleges vásárlási opcióról még nem tárgyaltak a felek – azaz maglehet, hogy marad Stuttgartban Romelu.
„Oriol Romelu egy fiatal játékos, aki taktikailag nagyon jó képzést kapott. A pályán van egy bizonyos robusztussága, erős a párharcokban és Európa legerősebb bajnokságaiban játszott már, valamint az Európa Ligában és a Bajnokok Ligájában is. Ezeknek a tapasztalatoknak is köszönhetően emelni fog keretünk minőségén.” – fogalmazott Fredi Bobic sportigazgató.
A 22 esztendős középpályás az FC Barcelona nevelése, 2011-ben 7 millióért vette meg a Chelsea, ahol nem tudta megvetni a lábát. Az előző szezont a Valencia együttesében töltötte el, de sérülés miatt csupán 13 mérkőzésen jutott szóhoz.
„Az előző évek legerősebb bajnoksága a Bundesliga, itt dolgozni kell és gázt adni. Ezen kívül ez a világbajnokok ligája is. Remélem, hogy rendszeresen fogok játszani és jó teljesítményt nyújtok majd.” – mondta Romelu.
Galeß