Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
Korábban spanyol lapinformációkra hivatkozva már megszellőztettük, hogy Agger iránt érdeklődik a Barcelona csapata, ám ez a vonal elmaradt, sokan úgy gondolták nincs az ügyben előre lépés, csak pletyka volt a dolog. A tegnapi nap folyamán a Manchester City 18 millió fontos ajánlatot tett a Liverpoolnak a dán védőért, de ez az összeg nem elegendő, a “Vörösök” 22 millió fontot kérnek. A mai napon pedig a katalán klub is bejelentkezett Agger játékjogáért, viszont tőlük még hivatalos ajánlat nem érkezett. Így kialakulhat egy versenyhelyzet a katalán klub és a manchesteri csapat között. Ez a helyzet pedig a Liverpool malmára hajthatja a vizet, hiszen a dán védő ára így egyre feljebb araszolhat.
Az ügyben nyilatkozott a Liverpool edzője Brendan Rodgers – „Már hetedik éve van a klubnál, amit nagyon megszeretett Agger, de persze minden játékosnak megvan az ára, amiért hajlandó továbbállni.”
Szerző: Őszi Ádám
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…