Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Több nagy csapatnál is felmerült a Chelsea elefántparti középpályásának neve, ám Kalou úgy döntött, hogy a francia bajnokságban próbálja ki magát. A 26 éves támadó idén Bajnokok Ligáját nyert a londoni kékekkel, ám szerződése lejárt, melyet nem hosszabbított meg. Ezáltal ingyen igazolhatóvá vált, és ezt a lehetőséget a francia Lille csapata használta ki, melyhez 1,5 millió euróért írt alá és évi 2,4 millió eurót fog keresni. A támadót korábban szóba hozták a Bayern München, Schalke, Arsenal, Liverpool és a Napoli csapatával is. Kalou piaci értéke egyébként 6 millió euró, jó vásárt csinált a francia csapat, mely az előző szezonban a harmadik helyen végzett hazája bajnokságában és így indulhat a Bajnokok Ligája selejtezőkörében.
Szerző : Őszi Ádám
Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Íme Toni Kroos legszebb pillanatai!
A bajorok nem akarják elveszíteni tehetségüket, így mindent megtesznek a megtartásáért!
Toni Kroos újabb nagy bejelentést tett…
Bővebben beszélt a körülményekről a sportigazgató…
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…