Chelsea sztár mentette meg a brazil válogatottat!
Az éjszaka folyamán tovább folytatta egyesült államokbeli túráját a brazil válogatott, amely igyekszik kiköszörülni a tekintélyén esett csorbát, a viszonylag sikertelen Világbajnokságot követően.

Második szövetségi kapitánykodását egy 1-0-s győzelemmel kezdte Dunga, mégpedig Kolumbia ellen. Most egy fokkal könnyebb ellenfelet sodortak a szervezők, a „Selecao” útjába. A New Jerseyben rendezett meccsen Neymarék a szintén dél-amerikai Ecuador legjobbjaival csaptak össze.
Az első félidőben nagyon kiegyenlített játék folyt, látszólag a brazilok még nagyon tanulgatják csak azt, amit Dunga szeretne a csapattal kezdeni, bár az előző meccshez képest csak két változás volt a kezdőben, Maicont ugye kirúgták/felmondott, illetve David Luiz fájlalta a térdét. Helyükön Danilo, illetve Marquinhos labdázott.
A meccs egyetlen gólját a Chelsea szélsője, Willian szerezte a 31. percben. Ez, pedig mint utólag kiderült, bőven elég volt a győzelemhez, mert a második félidőre már sokkal inkább a taktikai repertoárok kombinálgatása került előtérbe, ami kissé megülte a játékot mindkét fél számára.
Brazília – Ecuador 1-0
Gólszerző: Willian (31. perc)
További eredmények:
Kanada – Jamaika 3-1
Chile – Haiti 1-0
Bolívia – Mexikó 0-1
Balogh József