Site icon Fociclub

MK: Gólzáporok és szoros meccsek

A honi kupasorozat második fordulójának szerdai összecsapásain is megnyitották a gólzsákokat az élvonalbeli együttesek.

A honi kupasorozat második fordulójának szerdai összecsapásain is megnyitották a gólzsákokat az élvonalbeli együttesek.

Kezdjük a legfrissebbel. A Ferencváros a Vecséssel mérkőzött Rákospalotán, és egy félidei szenvedés után végül az elfáradó „hazaiak” kapujába hatszor köszönt be, de a helyzetek alapján több is kinézett a vecsésieknek. A Fradiban Böde Dániel csereként triplázott, mellette Lauth, Busai és Kukuruzovic talált a hálóba. A „hazaiak” becsületgólja szabadrúgás után született. Az első félidőben is fölényben futballoztak Thomas Doll legényei, de ekkor még hadilábon álltak a gólszerzéssel, nem úgy a második játékrészben. Rögvest a második percben Lauth lőtt Botlik kapujába, majd egy tízperces üresjárat után Kukuruzovic kapott remek labdát, és helyezett a kapuba, öt perccel később Böde növelte háromra a különbséget, majd Busai fejelt a kapuba. A hajrában próbálta összeszedni magát a piros-fekete brigád, ám Böde újabb gólja végleg eldöntötte a találkozót, a hajrában egy szabadrúgás után szépítettek a vecsésiek, de szinte azonnal válaszolt Böde, kialakítva a végeredményt.

A délutáni összecsapásokon a Nyíregyháza Győrsövényházára látogatott, és nyolcig meg sem állt. Már a hatodik percben zörgött a háló Pekár révén, aki nem sokkal később megduplázta az előnyt. A tizenegyedik percben Lázár Bence higgadt büntetőjével háromra hízott a különbség. Az első játékrész utolsó negyedórája sem volt izgalmas: Molnár Marcell, Pekár maj ismét Lázár Bence talált be. A második félidőben Lázár és Patály János szerzett gólt.

Kunszálláson a Videoton is nyolcig jutott. Nagy Zsolt kezdte a gólgyártás egy remekbe szabott bombagóllal, majd Feczesin gurított a hálóba. A félidő hajrájában Trebotic és Pajac növelte az előnyt. Fordulás után Pajac nyitott, majd Sakla és Feczesin újabb két találata tett pontot a találkozóra.

A miskolciaknak bő negyedóra kellett, hogy előnybe kerüljön. Griffiths emelt át az Iváncsa kapusán, nem sokkal később Griffiths duplázta meg a DVTK előnyét. A második negyvenöt percben Grumic és Bognár István biztosította be a végeredményt.

Sokkal nehezebben indult a Haladás Fertőszentmiklós elleni összecsapása, hiszen egyórányi játék után még két nagy nullát jegyezhettünk fel a csapatok neve mellé. Az első játékrész hajrájában megszerezhette volna avezetést a szombathelyi együttes, ám Gaál Bálint tizenegyest rontott. Fordulás után bő negyedóra kellett, és éppen Gaál indította el a győzelemhez vezető úton a vasiakat. Németh Márió gólja után Halmosi Péter a kiállítás sorsára jutott, ennek ellenére beindult a henger: Gyurján mesterhármassal, Zamostny Balázs duplával jelentkezett.

A Szeged EOL az élvonalból kizárással fenyegetett Pécset látta vendégül. Az ötödik percben Mohl szerzett vezetést büntetőből, a kilencedikben Kővári góljával lett kettő közte. Faragó Bence ugyan szépített, de Kővári még a szünet előtt meglőtte másoik gólját. A második játékrészben már csak Frőchlich Roland talált be.

A Győr hiába került negyedóra alatt kétgólos előnybe Putnokon, a hazaiak majdnem megtréfálták Horváth Ferencéket, de még iőben ébredtek a kisalföldiek.

A Loki sem adta alább hatnál. Bereczki Dániel duplázott, Berdó Péter, Dalibor Volas, Tisza Tibor egyet-egyet vállat Mórahalmon, míg Gonda Attila öngólt vétett a hazaiak részéről.

A KTE hiába került hátrányba Zalaegerszegen, végül nyerni tudott. Délczeg szerzett vezetést a kék-fehérekenek, ám a saját kapujába is betalált. Balázs Zsolt és Bebeto növelte a lilák előnyét, Vittmann Ádám pedig csak szépíteni tudott.

Eredmények:
Kunszállás – Videoton 0-8 (0-4)
g.: Nagy Zs. (19.), Feczesin (22., 83., 88., a harmadikat 11-esből), Trebotic (26.), Pajac (27., 61.), Sakla (80.)
Tj.: Videoton

Győrsövényház – Nyíregyháza 0-8 (0-6)
g.: Pekár (5., 8., 32.), Lázár B. (12., 39., 48., az elsőt 11-esből), Molnár M. (30.), Patály (84.)
Tj.: Nyíregyháza

Iváncsa – Diósgyőr 0-4 (0-2)
g.: Griffiths (16., 33.), Grumic (46.), Bognár I. (76.)
Tj.: Diósgyőr

Szeged EOL – Pécs 1-4 (1-3)
g.: Faragó B. (27.) ill.: Mohl (4., 11-esből), Kővári (9., 37.), Frőchlich (57.)
Tj.: Pécs

Putnok – Győr 1-3 (1-2)
g.: Madarász (32.) ill.: Strestík (8., 13.), Pátkai (80.)
kiállítva: Nagy Cs. (Putnok, 77.)
Tj.: Győr

Mórahalom – DVSC-Teva 0-6 (0-3)
g.: Bereczki (6., 37.), Berdó P. (40.), Volas (66.), Gonda A. (75., öngól), Tisza (83.)
Tj.: DVSC-Teva

ZTE – Kecskemét 2-3 (1-0)
g.: Délczeg (45.), Vittman (89.) ill.: Délczeg (47., öngól), Bebeto (59.), Balázs Zs. (84.)
Tj.: Kecskemét

Vecsés – Ferencváros 1-6 (0-0)
g.: Petruska (88.) ill.: Lauth (47.), Kukuruzovic (57.), Böde (62., 86., 90), Busai (74.)
Tj.: Ferencváros

Fertőszentmiklós – Haladás 0-7 (0-0)
g.: Gaál B. (52.), Németh M. (68.), Zamostny (72., 78.), Gyurján (73., 80., 88.)
kiállítva: Halmosi (Haladás, 72.)
Tj.: Haladás

Kazincbarcika – REAC 4-1 (3-0)
g.: Sárközi (6.), Nehéz (10., 43., 57.) ill.: Csiszár (72.)
Tj.: Kazincbarcika

Sajóbábony – Nőtincs 2-1 (1-1)
g.: Erdei (20.), Bazsányi (89.) ill.: Schwarcz (23.)
Tj.: Sajóbábony

Szerencs – ESMTK 0-10 (0-7)
g.: Szabó G. (7., 13.), Áder (25., 52.), Farkas (34.), Böröczky (35., 38.), Mile (42.), Kiss D. (58.), Torkos (76.)
Tj.: ESMTK

Kisvárda – Cegléd 2-0 (0-0)
g.: Módis (85.), Nagy R. (90.)
Tj.: Kisvárda

Jászapáti – Gyula 3-1 (0-0)
g.: Németh T. (49.), Kotula (56.), Benedek (57.) ill.: Bondár (50.)
Tj.: Jászapáti

Sárosd – Salgótarján 1-2 (0-2)
g.: Gál (85.) ill.: Olasz (16.), Privigyei (30.)
Tj.: Salgótarján

Csepel – Szolnok 3-4 (2-2)
g.: Balogh Z. (10.), Bodnár R. (25.), Juhász L. (70.) ill.: Vári (36.), Urbin (38.), Zsolnai (53.), Hamar (80.)
Tj.: Szolnok

Baja – Soroksár 1-4 (1-2)
g.: Hamos (7.) ill.: Kocsis (14., 82.), Szabó R. (27.), Péter (73.)
Tj.: Soroksár

Kozármisleny – Balmazújváros 2-1 (0-0)
g.: Lauer (69., 90+1.) ill.: Batizi Pócsi (63.)
Tj.: Kozármisleny

Celldömölk – Ajka 0-4 (0-2)
g.: Szabó Z. (9., 80.), Sowunmi (32.), Németh L.
Tj.: Ajka

Ikarus – Csákvár 1-5 (0-3)
g.: Molnár I. (54.) ill.: Varga Z. (8.), Horváth R. (25.), Domonkos (42.), Molnár Cs. (79., 90)
Tj.: Csákvár

Balatonfüred – Vác 1-2 (1-0)
g.: Szabó L. (22.) ill.: Gulyás (66.), Fábri (69.)
Tj.: Vác

Soltvadkert – BKV Előre 1-6 (1-2)
g.: Csernik (42.) ill.: Schmidt (14.), Dobó (32.), Babos (56., 58.), Juhász M. (78., 82.)
Tj.: BKV Előre

Bölcske – Gyirmót 0-5 (0-3)
g.: Tóth N. (3., 7.), Illés (41.), Paku (54.), Andorka (90.)
Tj.: Gyirmót

A korábbi eredmények ide kattintva elérhetők.

Gavalovits Sándor

Exit mobile version