Debrecen: Elfogyott az ultrák türelme
Közleményt adott ki a Szívtiprók Ultras Debrecen hivatalos honlapjukon, melyben radikális lépésről tájékoztatják a közvéleményt.

Egyre inkább körvonalazódik, hogy idehaza a ultracsoportok, és a még kijáró, kevés szurkolók lassanként elhagyják a stadionokat. Az előző évadban az újpesti Ultra Viola Bulldogs, majd a nyáron a Ferencvárosi csoportok mondtak nemet a meccsekre. Most a debreceni Sz.U.D. is csatlakozott, már a pécs elleni összecsapáson sem volt megtöltve a hazaiak kapu mögötti szektora.
A közleményben minden benne van:
„Köszönjük az eddigieket!
A szar már a nyakunkig ér, nem szeretnénk megvárni, míg átcsap felettünk, ezért ameddig nem rendeződik a helyzet a „labdarúgás” körül, nem kívánunk részt venni az NB I mérkőzésein!
Névre szóló jegyek, regisztráció, szkenner, rendezői túlkapások, drapériák pecsételése… sorolhatnánk még.
Európa évek óta rajtunk röhög, a focink hanyatlásának igazi felelősei pedig csak pogácsát zabálnak. Azért olyan a közlemény stílusa, amilyen, mert ez a hazai „labdarúgás” a jelenlegi formájában nem ér többet.
Ultras Debrecen 1994”
Gavalovits Sándor