Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Griffiths korai gólja döntött Pápán

A mai gólcsap Pápán elapadt, csak egyetlen találatra futotta a Perutz stadionban. A mérkőzés végére Pápára is megérkezett a havazás.

Időnként nagy volt a tülekedés a kapuk előtt – nso.hu

A sárga-kékek középpályája gyengült a héten, hiszen a Nemzeti Nyomozó Iroda meggyanúsította Zoran Supic-ot egy korábbi mérkőzés befolyásolásával kapcsolatban, ennek ellenére a Lombard alaposan meglepték a kispestieket, akiknél magyarországi pályafutása első meccsét játszotta kezdőként Andrea Mancini. Georges Griffiths kapott remek labdát, lefutotta az őt csak követő belső védők, és Kemenes mellett a hálóba lőtt, ezzel el is döntötte a mérkőzést. A vendégek ezután mentek előre, de Szűcs Lajos és a kapufa megmentette a Pápát. Ezekre a helyzetekre jöttek a hazai lehetőségek, de ezek sem okoztak nagyobb riadalmat. Az első játékrészben a Honvéd-védők többször is rosszul tolódtak, amiből nem volt véletlen a kialakuló helyzet. A szünetre vonulva Youssef Sekour, Raffaele Alcibiade és Drissa Diarra összeszólalkozott egy korábbi szabálytalanság miatt.

A második félidőben már a vendégek irányítottak, így aztán egyre másra alakította ki lehetőségeit a Honvéd, de sem a berobbanó támadók, sem a második hullámban érkező középpályások veszélyeztettek, de eredménytelenül. Szűcs Lajos egy szélről belőtt labdát Lovric fejére öklözött, de abból sem lett veszély, lévén a labda a jobb felső mellett zúgott el. A hajrára Rossi a Prosser, Vécsei, Perea hármassal próbált életet lehelni csapatába, de ezzel is csak a helyzetek kidolgozásában jeleskedtek. A végén már csak védekezésre koncentrált a hazai együttes, míg a kispestiekben már nem volt átütőerő, így pedig a Lombard megelőzte a kispestieket, és bebetonozta magát a középmezőnybe.

Pápa – Honvéd 1-0 (1-0)
Perutz stadion, 450 néző, vezette: Erdős József (Huszár Balázs, Király Krisztián – Horvát Zoltán – Vad II. István, Kulcsár Katalin)
Pápa: Szűcs L. – Quintero (Eszlátyi, 63.), Struhar, Tóth G., Présinger – Tajthy T. – Németh M., Orosz (Szabó O., 75., Dóczi 90.), Sekour, Arsic – Griffiths
Honvéd: Kemenes – Baráth, Ignjatovic, Lovric, Alcibiade – Hidi, D. Diarra (Prosser D., 73.) – Ikenne-King (Vécsei, 56.), A. Mancini (Perea, a szünetben), Holender – Job
g.: Griffiths (2.)
s.: Sekour (44.), Tóth G. (83.) ill.: Lovric (37.), Alcibiade (44.), Holender (56.), Hidi (71.), Job (83.), Prosser (86.)

Gavalovits Sándor