Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Salah 30.gólja, győzelemmel tisztelgett Hillsborough előtt a Pool! – videóval

A Premier League 34. fordulójának késő délutáni programjában a remek formában lévő Liverpool hazai pályán fogadta a középmezőnyben található Bournemouth együttesét. 

2018-04-14T164355Z_1441800996_RC1B054DC5B0_RTRMADP_3_SOCCER-ENGLAND-LIV-BOU

A Bajnokok Ligájában elődöntős Liverpool hazai pályán fogadta Edie Howe vezette Bournemouth együttesét, akik három mérkőzése nem szenvedtek vereséget, míg Jürgen Klopp együttese a MU elleni vereséget követően egy ötmeccses veretlenségi szériába csöppentek a nemzetközi szereplést is beleértve. A vörösök óriási rohamokkal indították a mérkőzést, a 3. percben Salah került óriási helyzetbe, nem sokkal a kapu jobb oldala mellé lőtt az egyiptomi gólvágó. Négy perccel később ismét a hazai együttes került ziccerbe Mané helyzetét elsőre még óriási bravúrral hárította Begovic azonban másodjára már nem tudta megmenteni a góltól a vendégeket és Mané a kapu bal oldalába lőtt. A találkozó 18. percében Salah került ismét helyzetbe, próbálkozását ezúttal Begovic hatástalanította. A mérkőzés további részében is a hazai együttes játszott óriási fölényben, azonban sem Salah sem Oxlade-Chamberlain nem tudta a hálóba jutattni a labdát.

2018-04-14T175726Z_304003685_RC1BF49BB900_RTRMADP_3_SOCCER-ENGLAND-LIV-BOU

Fordulást követően sem változott a játék képe, igaz a második félidő elején ezúttal sem akadt egyik gárda előtt komoly gólszerzési lehetőség. A második játékrész első lehetősége a hazai védője Van Dijk előtt adódott, ígéretes lövése nem sokkal kerüle el Begovic kapuját. A találkozó 69. percében Alexander-Arnold zseniális centerét követően Salah fejelt a hálóba szezonbeli 30. találatát a bajnokságban, összeségében pedig 40. találatát szerezte minden sorozatot tekintve az egyiptomi gólzsák. Öt perccel később Firmino növelhette volna a vörösök előnyét, miután a brazil a kapust is kicselezte a gólvonalról vágták ki  lövését a vendégek védői. Az utolsó tíz percben igazi tűzijátékot rendeztek Karius kapuja előtt a Howe tanítványai. Először a 82. percben mutatott be zseniális védést Karius mikor Gosling közvetlen közelről szerezhetett volna gólt, Karius azonban igazolta miért is ő lett az elsőszámú kapus Kloppnál. Két perccel később Wilson lövését hatástalanította német hálóőr. A találkozó hajrájában a végeredményt Roberto Firmino állította be Oxlade-Chamberlain passzát követően.

Liverpool – Bournemouth 3-0 (1-0)
Helyszín: Anfiel Road, Liverpool  Vezette: Kavanagh
Gólszerzők: Mané (7.), Salah (69.), Firmino (89.)
Sárga lapok: Oxlade-Chamberlain (54.) ill. Ake (15.)
Kiállítás: 

Liverpool: Karius – Robertson, Van Dijk, Lovren (Klavan 83.), Alexander-Arnold – Oxlade-Chamberlain, Henderson, Wijnaldum – Mané (Milner 77.), Firmino (Solanke 90.), Salah . Vezetőedző: Klopp

Bournemouth: Begovic – Fraser, Francis, Cook (Surman 73.), Ake, Daniels – Ibe (Mousset 58.), Gosling, King – Defoe (Wilson 70.). Vezetőedző: Howe

https://www.youtube.com/watch?v=LnR2rQYeFCQ

Képek forrása: premierleague.com

O.G.