Bajnokok Ligája: Győzelemmel búcsúzott a Zenit
Remek hangulatú, és kiváló iramú mérkőzés után – bár kikapott – jutott tovább a tavalyi finalista Dortmund.
Remek hangulatú, és kiváló iramú mérkőzés után – bár kikapott – jutott tovább a tavalyi finalista Dortmund.
Igen nehéz helyzetbe került Görögországban a Manchester United, azonban a holland csatár góljainak köszönhetően a következő körben tudhatják magukat.
Nem sok kérdőjelet hagyott Thomas Doll együttese a visszavágóra, miután a Lombardot négy góllal küldte haza a Ferencváros.
Hivatalos honlapján tudatta a közvéleménnyel az Udinese, hogy az egyik még élő tagja is elhunyt az 1954-55-ös bajnokság ezüstérmet elérő csapatának. Szőke László 83 esztendőt élt.
Egyre feszültebb a helyzet. Egy lövés már halálos áldozatot is követelt. A Krím félsziget két futballklubja sem tudja egyenlőre, mi lesz velük a következő szezonban…
Louis van Gaal, a holland labdarúgó válogatott szövetségi kapitány a nyári világbajnokság után új kihívást keres.
Nyilvánosságra hozták a legjobban kereső játékosok listáját.
Sajtóközleményben jelezte az UTE, hogy kezességet vállal az Újpest FC Kft adósságainak rendezésére.
spanyol sajtóhírek szerint a következő játékosok közül a nyáron többen is a katalán fővárosba költözhetnek.
Újabb halálhír rázta meg a magyar labdarúgást. Hetvennyolc esztendősen távozott Monostori Tivadar a Dorog klublegendája. A kilencszeres válogatott futballista két világbajnokságon is szerephez jutott.
A tréningen David Moyes is beszállt a srácok közé és mit ad isten ő lett a cica, melyet Wayne Rooney kihasznált…
Tegnap arról számoltunk be, hogy Fernandó Torres nagy valószínűséggel a nyáron elhagyja a Chelsea csapatát és székhelyét…
A Goal.com információi szerint beleköphet a Manchester United és a Chelsea levesébe a Manchester City, mely gigaajánlattal állhat elő…
Az elmúlt napok egyik legjobb, futball kapcsolatos videóját láthatjátok most! Bár idén már 36 esztendős lesz Juan Román Riquelme, népszerűsége mit sem kopott,…
Carles Puyol távozása ellenére nem bomlik szét teljesen a Barca hátsó alakzata…
Egyességre jutott a Bayern München labdarúgócsapata és a klub holland kiválósága Arjen Robben, írja a klub hivatalos honlapja.
Aki ismeri Paolo Maldini pályafutását, az tudja, hogy élete az AC Milan labdarúgócsapata, a klub, ahol…
A spanyol kapus helyzetében csupán annyi biztos, hogy eligazol; de hogy hová…
A kisebbik barcelonai csapat, az Espanyol játékosára fáj a Schalke 04 vezetőinek foga, állítja a Sport, mely szerint a gelsenkircheni klub…
Egy esztendővel meghosszabbította 2016 nyaráig szóló szerződését a Paris Saint-Germain saját nevelés francia utánpótlás válogatott támadója…
A német másodosztályban listavezető 1.FC Köln feljutása szinte borítékolható már, az első erősítés a védelemben lesz a következő szezonra.
Az ESPN és a Guardian is arról cikkezett, hogy néhányan a vezetőségből nyáron kinevezett edző ellen fordultak.
… ez a kőkemény magyar valóság! Sokan háborognak a stadionberuházásokon, azon, hogy a kormány milliárdokat költ…
Sajnálatos sérülést szenvedett tegnap Jesé Rodríguez, a Real Madrid szélsője. A spanyol utánpótlás válogatott játékos nemrég még arról álmodozott, hogy…