EL: Csatát nyert a Betis, de a „háborút” még nem!
Igazi kuriózumnak számít az, amikor városi derbit rendeznek egy nemzetközi kupasorozatban. Az Európa Liga csütörtöki nyolcaddöntőinek egyike…
Igazi kuriózumnak számít az, amikor városi derbit rendeznek egy nemzetközi kupasorozatban. Az Európa Liga csütörtöki nyolcaddöntőinek egyike…
Megkezdődött az Európa Liga idei nyolcaddöntőinek összecsapása, kedd este 19 órai kezdette hat csapat szállt ringbe, egyetlen egy célt kitűzve…
Zombori Sándort azután vette le a Sport Televízió, miután a szakértőként alkalmazott korábbi Vasas-futballista még az OTP Bank Liga tavaszi nyitány előtt egy nappal félreérthető kijelentést tett.
A Daily Mirror beszámolója, „kéme” szerint a Real Madrid berkein belül felvetődött annak lehetősége, hogy a nyáron a klub kivesse hálóját…
Nyilvános a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jelentése. A klub korábbi legendái nyílt levélben kértek segítséget az MLSZ-től. A Ferencváros vezetősége is támogatásáról biztosította az újpestieket.
Közleményben, számlákkal igazolta Roderick Duchatelet, az Újpest elnök-tulajdonosa, hogy alaposan megvezették a korábbi klubvezetők.
Egybehangzó hírek szerint Fabio Coentrao a Real Madrid portugál válogatott védője a nyáron távozhat, ez pedig egy új játékos érkezését jelentheti. A zsurnaliszták…
Igaz, hogy az alábbi videó tavaly őszi, de Mi azért bátran megkérdezünk Benneteket. Vajon szándékos volt a két játékos egymásnak futás, amivel elterelték a harmadik,…
Elképesztő szabadrúgásgólt szerzett az Arsenal U21-es csapatának csillagocskája, Jack Jebb. A 19 esztendős középpályás olyan technikával vágta be a pontrúgást…
A legújabb hírek szerint a Bajnokok Ligájabeli csúfos fiaskó után változások vannak készülőben az AC Milan együttesénél. Azonban meglepő módon, a közvélemény…
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) kiadta legfrissebb márciusi világranglistáját, melyen a magyar válogatott a finnek ellen elszenvedett vereség ellenére…
Persze még mielőtt bármely jóérzésű Paris Saint-Germain szurkolónkat megbántanánk: természetesen nem arról van szó, hogy Thiago Silva mégis a katalán gigász keretébe…
A Puma sportszergyártó átfogó és igen részletes interjút csinált jelenkorunk egyik, ha nem a legjobb afrikai labdarúgójával…
Tovább robog a Rangers, a visszatérése pedig egyre jobban közeleg. A világ legtöbb bajnoki címével büszkélkedő, nemrégiben…
Igen meggyőző teljesítménnyel rukkolt elő a címben említett trió a Magyar Kupa negyeddöntőinek első felvonásán.
A Paris Saint-Germain milliárdos tulajdonosa, és elnöke, Nasser Al-Khelaifi elárulta a tegnap esti, Bajnokok Ligája továbbjutást követően, hogy új szerződést szeretne ajánlani…
A nyolcaddöntők talán leglefutottabb párharca volt a Paris Saint-Germina – Bayer Leverkusen mérkőzése. A párizsiak három hete kényelmes, 4-0-s sikert arattak…
Hazai környezetben, kettős győzelmet aratva jutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe az FC Barcelona, mely egy a játékvezető által tarkított…
Természetesen kőkeményen készült a spanyol bajnok FC Barcelona a Manchester City elleni BL visszavágóra, még annak ellenére is, hogy nagyin jó helyzetből várja…
Az idei év eddigi talán legfigyelemreméltóbb gólörömét mutatták be az ázsiai Bajnokok Ligájában. A japán bajnok Sanfrecce Hiroshima játékosai a 2011. március 11-én…
Megőrült a publikum, elszállt a kommentátor Miguel Escalada bombagóljának láttán, melyet a játékos mintegy 35 méterről szerzett.
A Real Madrid egykori kőkemény középsővédője, Fernando Hierro a minap mélységes tisztelettel beszélt egykori válogatottbeli társáról, a nagy ellenfél Barcelona idén…
Most nem a szakma, hanem „csak” a női nem választotta meg kedvencét. Az egészhez nem kell más, csak egy kamera, és egy stáb, akik az utcán sétálva tartanak…
A Fociclub állandó vendégszerzője, a kalandozó http://hungariangeographic.blogspot.hu/ alkotója ismét, egy tőle megszokott mély gondolatmenettel jelentkezett….