Gólgazdag idénynyitó – videóval
Öt mérkőzés helyett négyet játszottak le a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság tavaszi idénynyitójának második napján, hiszen a sereghajtó…
Öt mérkőzés helyett négyet játszottak le a Budapesti Egyetemi Futsal Bajnokság tavaszi idénynyitójának második napján, hiszen a sereghajtó…
Nem a nagy csapatok hétvégéje volt a mostani, egyedül a Juventus jött ki jól a Serie A 26. fordulójából az élmezőny tagjai közül. A Lazio Firenzében verte a Violákat Lorik Cana góljával.
Előzetesen komolyan fogadkoztak a Marseille játékosai, hogy bár a bajnok, és listavezető Paris Saint-Germain valóban a legjobb kerettel rendelkezik a ligában,…
Ami az első tavaszi fordulót illeti, a felemás találkozókon születtek bombagólok, szemfüles találatok. Voltak önkritikus edzői értékelések. Tabella + góllista.
Ráfizetett a Milan helyzeteinek elpazarolására, és végül simán 2-0-ra kikapott a Juventustól vasárnap este a San Siróban – Tévez gigantikus gólt lőtt.
Nem lövünk le komoly „poénokat” már a bevezetőben, de ismét szorosabbá vált a spanyol bajnoki versenyfutás. No, nemcsak a hátsó, lés középső traktusban, de még ami…
Portugál lapinformációk szerint lehetséges, hogy a kikötővárosiaknál szerepel a jövőben a Sporting Braga védekező…
Csak egy ponttal távozott a kiesés ellen harcoló Livorno otthonából a Napoli, amely így nem tudott közelebb férkőzni a szombaton ikszelő AS Romához.
Egy teljes félidőt emberelőnyben játszhatott a Loki, ám Abdouraman kiállítását nem tudta kamatoztatni a listavezető. A miskolciak megérdemelték végül az egy pontot.
A német bajnokság vasárnapi játéknapján előbb a Hoffenheim leiskolázta a Wolfsburgot egy nyolcgólos…
A forduló egyik rangadóját a Puskás stadionban játszották, és kiegyenlített első félidő után Fradi fölényben telt a második, a hajrában háromszor is villant a piros. Thomas Doll mind a négy új igazolását bevetette kezdőként.
A Cagliari három góllal bizonyult jobban hazai pályán az Udinesénél a Serie A 26. fordulójának vasárnap déli összecsapásán.
Franciaországi sajtóinformációk szerint a bajoroknál folytathatja a pályafutását a Newcastle United jobbhátvédje…
Ma délután került sor az angol Ligakupa fináléjára, a londoni Wembley Stadionban. A két döntős közül az esélyek egyértelműen a bajnoki címre is törő Manchester City mellett…
A Bayern München kiütötte a Schakét ( 5-1 ) – Videó a gólokról
Ramón Calderón, a Real Madrid korábbi elnöke mostanság beszédes kedvében. A volt vezető a minap még Cristiano Ronaldo majdnem Barcelonába igazolásáról…
Igaz, azóta már kétszer is találkozott egymással a Ferencváros, és a Győr csapata, de tudjuk mind, hogy a Ligakupa az egy teljesen más terep. A bajnokságban utoljára tavaly…
Bár az Atlético Madridot manapság nem vádolhatjuk azzal, hogy bombaformában lenne, a jelek szerint játékosai mégis nagyon elszántak a mai, Real Madrid elleni rangadó előtt….
Ötlettelen támadójátékot produkált hazai pályán az AS Roma, így egy pontot hazavihetett az Inter a Serie A 26. fordulójának nyitómérkőzésén.
Az NB I szombati játéknapján bombagólokkal tarkított felemás színvonalú találkozókat rendeztek. Az edzők között ezúttal a közhelyek mellett akadt önkritika is.
Hiába indult jól tegnap a spanyol bajnokság 26. fordulója az Athletic Bilbao, Granada elleni négyesével. Szombaton a középcsapatok nem túl meglepő módon…
Mostanra már a francia bajnokság idei kiírása is az utolsó harmadába lépett, így nem meglepő módon egyre inkább tisztázódnak a szerepek, rendeződnek a frontvonalak….
Nem sokan gondolták volna, hogy a múlt heti Ligakupában kapott ötös után a KTE megnyeri a találkozó. Hiába irányított a Kövesd, végül mégis Bekő Balázs együttese örülhetett.
A hétközi, Real Madrid elleni 6-1-es fiaskót követően ezúttal négygólos vereséggel „megúszta” a gelsenkircheni…