Hivatalos kinevezések Győrben
Amint az várható volt, Horváth Ferencet nevezték ki a címvédő élére, míg a visszavonuló Sztevanovics és Tokody Tibor, valamint Vincze Ottó is pozíciót kapott. A szakmai stáb is összeállt.
Amint az várható volt, Horváth Ferencet nevezték ki a címvédő élére, míg a visszavonuló Sztevanovics és Tokody Tibor, valamint Vincze Ottó is pozíciót kapott. A szakmai stáb is összeállt.
Sajtóhírek szerint az FC Barcelona fiatal csatárzsenijére fáj az AS Roma szakmai stábjának a foga. A transzferről még csak suttognak, ám…
Úgy tűnik támadósorának megerősítésén dolgozik a Real Madrid vezetősége, ám a szóban forgó ifjú brazil aligha az első csapathoz érkezik…
Miután megérkezett a csapathoz Honda, Galliani bejelentette, nem igazol több friss húst az AC Milan a januári átigazolási időszakban.
Nem tudta megtartani legjobb játékosát a román labdarúgó-bajnokságban (Liga I-ben) szereplő Pandurii, mely túladott Eric de Oliveira Pereira játékjogán. A kérő nem más volt…
A legfrissebb hírek szerint el szeretné hagyni az AS Roma együttesét, az amerikai válogatott Michael Bradley. A védekező középpályás új klubja pedig, az MLS-ben szereplő Toronto FC lehet…
Erős kerettel készül a Real Madrid az Osasuna elleni spanyol Király-kupa mérkőzésre.
Megnyugodhatnak a Real Madrid hívei, hiszen Xabi Alonso 2 évvel megtoldotta nyáron lejáró szerződését a spanyol fővárosban.
Lioenl Messit már nagyon várták vissza a Barca fanatikusai…
A hírek szerint kiváló támadóval erősíti meg keretét, a román bajnokság címvédője, a Steaua Bukarest. A fővárosi együttes, a francia Bastiától elvágyódó Claudiu Keserüre szeretne lecsapni.
Nem elég, hogy a Manchester United csúfosabbnál-csúfosabb eredményeket produkál, de a „Vörös Ördögök” még a pályán kívül is pironkodni kényszerülnek manapság. A legújabb hülyeség…
Nyolc közé jutott a Fiorentina az Olasz Kupában, miután tegnap könnyedén legyőzte a Chievót hazai pályán. A találkozó két gólt és két piros lapot hozott, Rossi hiánya egyelőre nem szembetűnő.
Ahogy azt mindenki várta Lionel Messi is szerepet kapott a Getfae elleni kupatalálkozó első felvonásán a Camp Nouban.
Nem kegyelmezett ellenfelének a Manchester City az Angol Ligakupa elődöntőjében! A „Polgárok” mondhatni könnyed játékkal…
Lapinformációk szerint Lubos Kamenár távozhat, miután több külföldi együttes figyelmét felkeltette. Szasa Sztevanovics pedig már a télen visszavonul. Horváth Ferencet csütörtök délután mutatják be.
A spanyol Király-kupában a bajnokságban tragikusan szereplő Betis hazai pályán egy gólos előnyt szerzett az Athletic Bilbao legyőzésével.
A francia kupában volt érdekelt ma este, a bajnoki címvédő Paris Saint-Germain együttese. A szupersztárokkal teletűzdelt párizsiak egyáltalán nem tartalékos felállásban léptek el,…
Ritkán örvendeztetik meg örömteli pillanatokkal a szurkolókat a játékvezetők, a derék Clos Gomez mégis ezt tette.
Ügynöke elárulta, hogy a Manchester United védője, Nemanja Vidic valószínűleg nem hosszabbítja meg nyáron lejáró szerződését. A szerb játékos nagy eséllyel Torinó felé veheti az irányt.
Honfitársát és egykori játékosát hozta magával Solksjaer Cardiffba…
A Real Madrid jeleneg sérüléssel bajlódó középpályása visszatérhet szülőhazájába, Németországba. A transzfer a nyáron köttethet meg.
Úgy fest Európából szeretné megerősíteni keretét az MLS-ben szereplő San Jose Earthquakes, mely a francia élvonal (League 1) kiesőjelöltjétől igazolt védekező középpályást.
Az utóbbi években talán az angol Tottenham Hotspur kerete cserélődött a leginkább, legintenzívebben, az európai topcsapatok közül. A londoni együttes folyamatosan adja-veszi a játékosokat,…
Bár eddig kifejezetten pocsékul szerepel az idényben, az AC Milan együttese, a klub hivatalos csatornája összeválogatott pár felhőtlen pillanatot a csapat szezonbeli edzéseiről,…