Ázsiai reménységet igazolt a Bayer Leverkusen
A dél-koreai utánpótlás válogatott Seung-Woo Ryu a 2014-es évben a kikötővárosiaknál szerepel, miután klubja, a Jeju…
A dél-koreai utánpótlás válogatott Seung-Woo Ryu a 2014-es évben a kikötővárosiaknál szerepel, miután klubja, a Jeju…
Háromnapos nemzeti gyászt rendelt el a portugál kormányfő, miután vasárnap virradóra elhunyt az ország legendás labdarúgója, Eusébio.
A mostanság régi fényében tündöklő Arsenal együttese tegnap komoly feladat előtt állt, ugyanis legrégebbi riválisát, a Tottenhamet fogadta, az FA Kupában. Az észak-londoni derbire…
A bolgár Botev Plovdivból szerződtett Todor Nedelev személyében balszélsőt szerződtetett Szalai Ádám korábbi csapata….
Fiatal igen tehetsége labdarúgóval erősíti meg keretét a portugál bajnokságban szereplő Nacional, mely a nemzetközi kupaindulást küzd hazájában.
Az angol szövetségben máris elkészítették a FA kupa következő, negyedik körének párosításait. Nagy rangadókra nem számíthatunk, de így is lehet szemezgetni a jónak ígérkező találkozókból.
Az angol FA-kupa vasárnapi játéknapjának nyitómeccsén a korábbi kétszeres BEK-győztes Nottingham Forest kiütéses, már-már megalázó vereséget…
Mario Götze után újabb meghatározó játékosa igazol el a Borussia Dortmundnak, nevezetesen Robert Lewandowski. A lengyel ugyanis követi a német tehetséget Münchenbe.
Arsene Wenger minden áron támadót szeretne igazolni a tél folyamán, ugyanis Giroud és Podolski nem jelent elég alternatívát ezen poszt kiteljesedésére.
A Sevilla könnyedén tartotta otthon mindhárom pontot a Getafe ellen.
Kyle Walker, a Tottenham védője volt az első, aki nyilatkozott, a Spurs tegnapi tragikus FA Kupa búcsúja után. A londoni klub ráadásul nem is akárkivel, az Arsenallal szemben búcsúzott…
Az olasz Tuttosport értesülései szerint az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Genoa a védelem megerősítésén szorgoskodik, a kiszemelt pedig…
Nem teketóriázott sokáig a francia labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) második helyén álló AS Monaco vezetősége és a piacnyitást követően rögtön…
Vasárnap hajnalban megtért Teremtőjéhez a portugál futball legnagyobb egyénisége, Eusébio Ferreira da Silva. A támadó 71 esztendős volt.
A Red Bull Salzburg norvég reménysége kölcsönben a német pontvadászat listevezetőjénél fog szerepeln
Kéthetes téli szünet után pattog újra a labda a Serie A-ban, ahol nem is akármilyen mérkőzés élvezhetünk a vasárnapi játéknapon.
Az Almeria meglepően könnyedén lépte le a Granadát hazai pályán.
A Valencia új edzőjével győzelemmel nyitotta az újévet.
Megkezdődött a tradicionális angol kupasorozat harmadik fordulója, ahol már a nagyok is becsatlakoztak. Meglepetésekben nem volt hiány.
Ahogy tegnap már részletesen beszámoltunk arról, hogy miként készül az AC Milan, és maga az érintett, Keiszuke Honda, az olasz klubhoz való érkezésére, ma meg is történt az oly’ áhított pillanat.
Véget ért egy újabb korszak Robert Lewandowski pályafutásában: elhagyja a Borussia Dortmund együttesét. A következő állomás München, az érkezés időpontja: nyár.
Menesztették a Lazio éléről Vladimir Petkovic vezetőedzőt, és elődjét, Edoardo Reját nevezté ki utódjának a labdarúgócsapat élén – ahogy az várható volt. A leváltott tréner perelni készül, nem sikerült közös nevezőre jutni a válást illetően.
Ahogy arra számítani lehetett, a Hertha BSC együttesében folytatja a pályafutását a Viking Stavanger hálóőre, Rune…
Diego Simeone csapat minimális különbséggel múlta felül a Málagát.