Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hivatalos: Francia védőt igazolt a Videoton

A fehérváriak bejelentették a korábban a Nantes-ban és a Gentben is megfordult Rémi Maréval érkezését. A 31 éves bekk egy plusz egy évre írt alá.

Kép forrása: vidi.hu

Kép forrása: vidi.hu

A magyar sajtóban korábban már olvasni lehetett, hogy francia élvonalbeli tapasztalatokkal rendelkező védő érkezhet Fehérvárra, nos, a hírek igaznak bizonyultak, a Videoton ugyanis bejelentette Rémi Maréval érkezését. A 31 éves védő pályafutása során megfordult többek között Ajaccioban, a Nantes-ban, az Oldham Athleticben és a Gentben is, legutóbb pedig az izraeli Maccabi Tel Aviv együttesénél futballozott.

Amit eddig láttam a klubnál és a városban, az nagyon tetszett, de egyelőre még nem volt időm mélyebben megismerni az országot, az itteni kultúrát. Tudom, hogy a Vidi UEFA Kupa-döntőt játszott 1985-ben a Real Madrid ellen, és 2012-ben, az Európa Ligában már játszottam is a Vidi ellen a Gent játékosaként. Az akkor nem volt egy jó élmény, hiszen oda-vissza kikaptunk. Itt is bizonyítani akarom, hogy jó játékos vagyok, remélem, segíteni tudok a csapatnak, hogy a céljait elérje, vagyis megnyerje a bajnokságot, utána pedig a nemzetközi porondon is jól teljesítsen  nyilatkozta a vidi.hu-nak Maréval, aki egy plusz egy évre írt alá a fehérváriakhoz.

A 31 éves védő Izraelben együtt dolgozott a Vidi korábbi trénerével, Paulo Sousával.

R@mbo