Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

FTC: Ecuadori válogatott a csapatnál – hivatalos!

A Ferencváros a hivatalos honlapján tette elérhetővé a nagyközönség számára a hírt, hogy Christian Ramírez hivatalosan is a klub játékosa lett.

A fradi.hu információi szerint a fiatal futballista tavaly nyár óta a német Nürnberg gárdájánál kölcsönben szerepelt. Pályafutását hazája élvonalában szereplő egyesületénél kezdte meg 16 évesen és innen egyenes út vezetett az utánpótlás válogatottba is, ahol a 2011-es mexikói világbajnokságon csapat egyik húzóember volt, hiszen minden meccsen végig a pályán tartózkodott. Már azokban az időkben is sokan az új Roberto Carlost látták benne, mert balhátvédként ésszel és remek tempóval futballozott.

Kép forrása: www.fradi.hu

Kép forrása: www.fradi.hu

A vb utáni évben felvette a nagy esemény előtt letett fonalat és ennek köszönhetően európai klubok is szerették volna a sorai között látni, ám túl fiatal volt és az UEFA-szabályok pedig túl szigorúnak bizonyultak. Hiába járt próbajátékon a Borussia Dortmundnál és a Tottenhamnél, nem sikerült átigazolnia az öreg kontinensre. Ám ami késik, az nem múlik, hiszen 2013 elején a Fortuna Düsseldorfhoz került el, ahol leginkább akkor tudott a kezdőcsapatba kerülni, amikor is a csapat kiesett a másodosztályba. Innen pedig 2014 nyarán került kölcsönbe a szintén másodligás Nürnberghez. Remek játékának köszönhetően még 2013 végén, 19 évesen az ecuadori felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott.

Ferencvárosi TC téli játékosmozgásai:

Érkezett: Hajnal Tamás (szabadon igazolható), Christian Ramírez (Fortuna Düsseldorf), Varga Roland (Győri ETO)

Távozott: Bosnjak Predrag (Nyíregyháza—kölcsönbe), Holman Dávid (Lech Poznan)

Acsádi Gergő