Casillas: „Mélyponton vagyunk”
Kevésen múlott tegnap este, hogy a Real Madrid csapata elszórakozza továbbjutását, a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A címvédő ugyanis totógyilkos meccsen szenvedett vereséget hazai pályán, amelyben jelentős szerepet játszott Iker Casillas is.

Természetesen kár is lenne egy majdnem kiesés miatt csak egyetlen játékost szapulni Casillas személyében, ám a veterán kapus tisztában van vele, hogy mint a csapat egyik vezéregyénisége, bizony fel kell vállalnia a gyenge játékot. Azt a gyenge játékot, ami már hetek óta jellemzi a Real Madridot, és amely az első helybe került a La Liga tabelláján, és ami kis híján a Schalke negyeddöntős szerepléséhez kellett.
„Mélyponton vagyunk most már. De meg van az előnyünk, hogy képesek vagyunk megállítani ezt a rossz sorozatot péntekig. Tíz drámai napunk van még, hogy felejtsünk, aztán jön a következő (Az a bizonyos következő, a Barca elleni El Clásico – a szerk.). Át kell gondolni mindent, holnap pedig már vissza se nézni, sem a 22 egymást követő győzelmünkre, se arra, ami korábban történt. Úgy gondolom, hogy egy kapust mindig lehet hibáztatni, négy kapott gólnál. Nem ez volt az egyik legjobb meccsem, de szeretnék továbblépni.” – összegezte a helyzetet Casillas, a lefújás után.
Balogh József