Mathieu: „Még A Barcának is szenvednie kell néha”
Az FC Barcelona nyerőemberévé vált tegnap este a francia védő, Jérémy Mathieu. A gall válogatott játékos ugyanis a Celta elleni győzelem egyetlen gólját szerezte.

Mathieu a műsodik gólját szerezte a Barca színeiben, ugyanis először a Real Madrid elleni „El Clásicon” ünnepelhette. Ám akkori góljánál alighanem a mostani találat még fontosabb, ugyanis a katalán sztárcsapat önmagához viszonylag visszafogottan játszott a mumus Celta Vigo otthonában.
Ám a mutatott forma ellenére nincs kétségbe esve a meccshőse, szerinte ugyanis néha egy ilyen jó csapatnak is, mint a listavezető Barcelona belefér egy-egy döcögősebb győzelem, a nagy cél érdekében.
„A Celta jól játszott az egész 90 perc alatt, de vannak olyan meccsek, amelyeket csak éppen lehet megnyerni. Ez egy kemény mérkőzés volt- A kimerítő válogatott meccsek után nehezebb, mert a dinamikája a csapatnak nem az igazi. Az első félidőben sokat szenvedtünk. Mi vagyunk a Barca, de mi is szenvedhetünk. Azonban a legfontosabb dolog, hogy meg van a három pont. Piqué játéka is nagyszerű volt. Ő kiemelkedő volt. Elképesztő, hogy játszhatok vele.” – kedveskedett Mathieu, a védőtársnak.
Balogh József