A Real Madrid egykori népszerű védője, Roberto Carlos a minap úgy érezte, hogy a sajtón keresztül kell megvédenie korábbi csapattársát, és egyben barátját, Iker Casillas-t.
Iker Casillas-t ma már nem igazán szokás a világ legjobb legeslegjobb kapusai között emlegetni, azonban még mindig ő a spanyol válogatott, és a Real Madrid elsőszámú kapusa. Favorizálásáért pedig kap rendesen hideget-meleget nem csak ő, de edzői is.
Roberto Carlos a Real Madrid játékosaként ahhoz szokott hozzá, hogy Casillas a szurkolók kedvence, így most nehezen tudja felfogni, hogy a „Királyi Klub” drukkerei pálforduláson estek át:
„Kritizálják Ikert, de ő még mindig izzadságot nem kímélve véd. Ő még mindig egy jelképe a Real Madridnak. Nagyon sokat fejlődhet még. Most is ő játszik, mert Carlo Ancelotti bízik benne. Aki pedig az egyike a világ három legjobb edzőjének. A probléma az, hogy a Real Madrid edzőjeként már egy vereség után is bírálni kezdenek.” – nyilatkozott Carlos, a Marcanak.
Balogh József