Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Diósgyőr: Motiváció hiányában

Az edzőkérdés már eldőlt, kérdés a labdarúgókra milyen hatással van, hogy már tudják, nyártól új vezetőedzővel vág neki a bajnokságnak a DVTK. Árki Gábor beszélt a Digi Sportnak az elmúlt napok eseményeiről.

fotó: nb1.hu

fotó: nb1.hu

Nem minden kerek most Miskolcon. Így aztán könnyen lehet, hogy a hátralévő fordulókban visszaesik a csapat. Árki Gábor szerint a játékosokkal szemben még tart a türelem, de a motiválás nem az ő dolga lenne. „Olyan volt ez a meccs, mint a tavaszunk, szinte minden ziccerünket kihagytuk – beszélt a sportigazgató a hétvégi Honvéd elleni bajnokiról. – Az eredmény elfogadható, de benne volt, hogy nyerjünk. Sorozatban játszottuk az ilyen meccseket, lehetett volna teljesen más a tavaszunk… Ha ott a lehetőség, ki kell végezni az ellenfelet.” Visszatekintve az őszi eredményekre, és teljesítményre, elmondta, hihetetlen alázattal dolgoztak a játékosok, de ez tavaszra elillant. Kérdés, mi lesz a hátralévő fordulókban. „Ősszel hihetetlen alázattal tették a feladatukat a játékosok, most ezt hiányolom. Kicsit bealudtunk, talán túlzottan is a helyén volt minden, és ez volt a baj. Itt minden feltétel adott a sikeres szerepléshez. A kevesek közé tartozunk, mert a játékosok mindent megkapnak időben. A labdarúgóknak meg lett mondva, hogy aki nem úgy áll hozzá, ahogy kell, azoktól elköszönünk. Nehogy már nekem kelljen motiválni egy olyan embert, aki a hobbijából él!” Kifejtette, a téli távozók – Elek Ákos és Kádár Tamás – nem rendíthették volna meg a csapatot. És mert a szakma kérte a pótlásokat, így még inkább megdöbbentő a mostani teljesítmény. „A két válogatott labdarúgó, Kádár Tamás és Elek Ákos távozása ennyire nem rengethette volna meg a csapatot, mert a pótlásokat a szakma kérte. Évek óta nem volt ilyen, mint most, hogy két játékost el tudtunk adni külföldre. Igaz, bele voltunk kényszerülve, mert most tudtuk értékesíteni őket.” A vezetőedzővel kapcsolatban elmondta, a felelősség minden esetben közös, nem elsősorban Tomiszlav Szivics a hibás, hanem a játékosok is, hiszen a pályán mégsem rúghat gólt az edző. Majd hozzátette, már most keresik a nyáron leköszönő szerb-magyar szakember utódját, többek között Bekő Balázs az egyik kiszemelt, ám a Kecskemét biztosan nem válik meg egykönnyen a fiatal szakembertől. „Szivics nem lett elküldve, csupán nem hosszabbítják meg lejáró kontraktusát.” – hangsúlyozta Árki. Hogy Bekő mellett kik lehetnek a jelöltek, nem mondott nevet a sportigazgató, így csak találgatni lehet. Véleményünk szerint akár a jelenleg munkanélküli Véber György is szóba kerülhet. Végezetül a Jenner-ügyről is határozott véleményt formált. „Az összeállításba sosem szóltam bele, és nem is fogok, viszont Jenner menedzserének könnyű a karosszékből véleményt formálnia. Jöjjön el, nézze meg, milyen teljesítményt nyújt Julian, beszéljünk itt, így viszont elfogadhatatlan.”

Gavalovits Sándor