Mascherano: Suárez olyan, mint Eto’o
Az argentin játékos szerint egykori és jelenlegi csapattársa nagyon hasonlítanak egymásra abban amit a pályán nyújtanak.

Javier Mascherano összehasonlította a Barcelona jelenlegi és ex-támadóját, azaz Luis Suárezt és Samuel Eto’o-t. Az uruguayi támadó lassan lendült bele, de mostanra már remek formában van és ontja a gólokat és gólpasszokat, ezzel az első helyre segítve a katalánokat a bajnokságban, valamint a Bajnokok Ligája elődöntőbe és Spanyol Király-kupa fináléba jutást. Suárez játéka lenyűgözte Maschneranot, aki szerint a kilences új szintre emelte a Barcát. „Ő nagyon közel van ahhoz, amit Eto’o itt nyújtott az eltöltött évei során. Ugyanolyan jellemzőkkel rendelkeznek, mindketten harcosok. Ők már fent besegítenek nekünk a védekezésbe. Ő egy nagyon alázatos ember, aki keményen dolgozik és nem csak a pályán, de azon kívül is könnyű kijönni vele. Maxi Rodriguez, aki a Liverpoolban játszott vele azt mondta, hogy ő egy jó srác és ki fogunk jönni vele. Úgy gondolom, hogy ő fenomenális és neki köszönhetően megkaptuk az igazi Lionel Messit. Vele van egy fix kilencesünk, amely lehetővé teszi, hogy Leo mélyen tudjon játszani, ami jobb, mintha hamis kilencessel játszanánk.”
Szajevics Patrik